Kalohírek

 

Jogosítvánnyal kereskedtek Szekszárdon

2008. október 16.,csütörtök 19:13  | 
A gyanú szerint a Dunántúl számos megyéjéből Szekszárdra jöttek a bukott autósok jogosítványt vásárolni  hangzott el a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki sajtótájékoztatóján Szekszárdon, ahol bejelentették, három embert őrizetbe vettek hivatali vesztegetés megalapozott gyanúja miatt. Sok száz vizsgát utólag ellenőriznek a rendőrök.
Megosztás: 

Fél éve folyik célirányos adatgyűjtés a megyei felderítő osztály és a Nemzeti Közlekedési Hatóság együttműködésével, amelynek eredményképpen a hatóság szekszárdi irodájának egyik vizsgabiztosát, valamint egy szekszárdi és bátaszéki telephelyű autósiskola vezetőjét és oktatóját csütörtökön őrizetbe vették – mondta Soczó László dandártábornok, megyei főkapitány. Tájékoztatása szerint ezzel párhuzamosan Tolna megyén kívül Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém, Baranya és Somogy megyében is folytatnak gyanúsítotti kihallgatásokat, miután eddig közel ötven esetben derült ki, hogy ennél az iskolánál olyan emberek tettek a jogosítvány megszerzéséhez szükséges sikeres KRESZ, műszaki, rutin és forgalmi vizsgákat, akik korábban már három-négy alkalommal elbuktak a lakóhelyük közlekedési hatóságánál megtartott vizsgákon.
A rendőrök elmondták, hogy a konkrét esettől függően 10-70 ezer forintig terjedő összeggel vesztegették meg a jogosítványért cserébe az oktatót, aki továbbosztotta a pénzt bűntársainak. Soczó László közölte: évekre visszamenőleg több száz – az érintett vizsgabiztos által felügyelt – vizsga ellenőrzése kezdődik meg a büntetőeljárás részeként, ezáltal bővülhet a gyanúsítottak köre. A vizsgabiztosra és bűntársaira kiszabható büntetési tétel akár tíz éve is lehet. Az ügy felgöngyölítése során a vesztegető személy öt év szabadságveszéssel sújtható, amelyet egy esetben kerülhet el a vétkes autós, ha önként és az ellene induló eljárás megkezdése előtt jelentkezik a rendőrségen.

(MTI)

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére