Kalohírek

 

Maguknál tartanák fegyverüket a sportlövők

2010. február 16.,kedd 16:17  | 
A sportlövők szerint megoldhatatlan és kockázatos, hogy az egyesületeknél tárolják a tagok fegyvereiket. A Fidesz azért áttekintené a fegyvertartás szabályait, az MSZP pedig korlátozna.
Megosztás: 

Kivitelezhetetlennek tartják a sportlövők, hogy a lövészklubokban tartsák a fegyvereiket. Bár az igazságügyi miniszter ezt javasolja, Krzyzewsky Miklós, a Magyar Sportlövők Szövetségének elnöke szerint klubonként legalább ötmillió forintra lenne szükség, hogy biztonságban tárolhassák a tagok fegyvereit.

„Egy egyesületben átlagosan 150-200 fegyverrel rendelkező versenyző van, a lőterek ráadásul gyakran a települések szélén, kies területeken helyezkednek el, ahol az őrzés még nehezebb” – sorolta a problémákat az fn.hu-nak a sportlövők elnöke.

Tény, hogy a mostani szabályozás sem szerencsés, mert a versenyzők csak otthon tárolhatják a fegyverüket. Krzyzewsky ugyanakkor attól is tart, hogy a 200-220 hazai klubban felhalmozott fegyvermennyiség könnyen bűnözők kezébe is kerülhet.

Pszichológia
Magyarországon 220 klubban közel 4500 sportlövő van. Az egyesületek 10-15 százaléka foglalkozik versenyszerűen a lövészettel. A sportlövő szövetség javaslata inkább a pszichológiai vizsgálatra irányul, amelyet az első fegyverhez jutáskor és minden engedélymegújításkor kötelező lenne. Emellett a sportorvosi vizsgálatokat kiegészítenék a háziorvosok véleményével is, akik többet tudhatnak a sportlövő állapotáról.

Egy, lapunknak nyilatkozó lövészklub-vezető ugyanakkor úgy látta, hogy a versenyzők sem hagynák szívesen fegyvereiket a kluboknál, hiszen sokan hétvégente más-más városban versenyeznek.

A politika is szabályozna

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője azt mondta: korlátozni kell a fegyverhez jutást. A szocialisták szerint az eddigi orvosi vizsgálatot olyan pszichológiai vizsgálatnak kellene kiegészítenie, amelyet időről időre meg kell újítania annak, aki fegyvert akar tartani vagy csak sportolás céljából használni.

Úgy tudjuk, a Fidesz abban a kérdésben egyetért a kormánnyal, hogy érdemes áttekinteni a fegyvertartásra vonatkozó szabályokat.

Forrás: fn.hu

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére