Kalohírek

 

A férj gyilkolta meg családját Tényőn

2010. március 16.,kedd 16:16  |    (0)
Nagy valószínűséggel a férj ölte meg feleségét, két gyermekét, majd saját magát Tényőn - közölte a rendőrség kedden. A férfi baltával követhette el tettét, majd késsel, illetve motoros láncfűrésszel végzett magával - mondta Bánhalmi Zsolt ezredes, a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója a családi drámáról Győrben tartott sajtótájékoztatón.
Megosztás: 

Szólj hozzá!

A harmincas éveikben járó szülők, valamint nyolc- és ötéves kislányaik holttestét hétfő este találták meg tényői családi házukban. A család jó körülmények között élt, anyagi problémáik nem voltak, egyelőre a rendőrök sem tudják, miért gyilkolt az apa.

A férfi - akit másfél-két hónapja elhatalmasodó hipochondriája miatt kezeltek - hétfő reggel nyolc óra tájban adott magáról a külvilágnak életjelet, és feltehetőleg az ezt követő egy órában végzett két gyermekével, majd feleségével; később mindhármuk holttestét a gyerekszobába vitte, paplannal betakarta, majd saját magát is meg akarta ölni. Előbb felvágta ereit, majd többször mellbe szúrta magát, és amikor így sem sikerült véget vetnie életének, előbb homlokát feszítette a láncfűrész fogó pengéjének, majd a torkát vágta el a géppel.



A rendőrségnek van olyan információja, hogy az elkövető édesapja is öngyilkos volt. Újságírói kérdésre elhangzott: a család jó körülmények között élt, anyagi problémáik nem voltak, ahogy a cselekményre esetleg okot adó más körülményre sem derült eddig fény.

Szabadfi Árpád dandártábornok, megyei főkapitány közlése szerint lefolytatják a teljes nyomozást, ami akár hónapokba is telhet. Ha minden kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy az apa követte el a cselekményt - halála, mint büntethetőséget kizáró ok miatt - megszüntetik az eljárást.

Közlése szerint kizárták, hogy a férj más kezétől halt volna meg; "kivégzésszerű támadás történt, nem volt esélye sem a kisgyerekeknek, sem a feleségnek" - jelentette ki a megyei rendőr-főkapitány, akinek közlése szerint a történtek rekonstruálása mellett az okok keresése a nyomozás feladata. A rokonok foglalkozásának nincsen jelentősége az ügyben - hárította el Szabadfi Árpád azt a kérdést, hogy valóban a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársa a férj testvére.

(MTI)

Hozzászólások

Szólj hozzá!

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére