Kalohírek

 

Szállodaszövetség: 400 milliós kiesést okozott a Red Bull Air Race elmaradása

2010. augusztus 26.,csütörtök 18:05  | 
A Magyar Szállodaszövetség felmérése szerint az idei Red Bull Air Race elmaradása összesen 4.500 szobaéjszaka lemondását okozta a budapesti szállodapiacon; így összesen mintegy 400 millió forint forgalomkiesést jelentett. A szövetség csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a lemondásoknak mintegy 60 százaléka a belvárosi ötcsillagos szállodákat, 40 százaléka a négycsillagos hoteleket érintette, és ennek következtében az ezeknél kieső bevétel mintegy 200 millió forintra tehető.
Megosztás: 

Az elmaradt turisták egyéb költését is figyelembe véve mintegy 400 millió forintra becsülhető az összes forgalomkiesés, ami a szállodák mellett az egyéb szolgáltatóknál - fuvarozók, éttermek, kiskereskedelem - maradt el. A szolgáltatóknál jelentkező forgalomelmaradás az állami és önkormányzati adóbevételekben mintegy 70-80 millió forint csökkenést okozott.

"A Red Bull Air Race lemondása természetesen megfosztotta Budapestet attól a turisztikai szempontból oly fontos promóciós lehetőségtől is, amit az egész világra kiterjedő tv-közvetítések biztosítottak volna" - olvasható a Magyar Szállodaszövetség közleményében.

Július közepén jelentették be, hogy az engedélyeztetési procedúra elhúzódása miatt a szervezők törölték a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő világbajnokság idei budapesti futamát a versenynaptárból. Később azt is bejelentették, hogy a sportág jövőbeni fejlődése és sikeressége érdekében egy évig szüneteltetik, jövőre nem rendezik meg a világbajnokságot, mivel ezt az időt technológiai fejlesztésekre, illetve a már jelenleg is magas szintű biztonsági előírások további tökéletesítésére fordítják majd.

A versenysorozatnak 2004 óta állandó állomása volt a budapesti futam, amely minden évben több mint hatszázezer nézőt vonzott a Duna partjára. Az idei lett volna a hetedik verseny, amelyet augusztus 19-én és 20-án tartottak volna.

(MTI)

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére