Kalohírek

 

Politológusok szerint széles társadalmi réteghez szólt Orbán Viktor

2010. szeptember 08.,szerda 09:44  | 
A legkülönbözőbb háttérrel rendelkező emberekhez, széles társadalmi réteghez szólt Orbán Viktor miniszterelnök keddi, a kormány eddigi száznapos tevékenységét értékelő beszédében - állapították meg az MTI által megkérdezett politológusok.
Megosztás: 

Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője szerint Orbán Viktor beszédében a kormányprogramból ismert pontokat igyekezett "kipipálni", a beszéd alatt pedig olyan, korábban bevezetett szófordulatok köszöntek vissza, mint például a nemzeti együttműködés rendszere, míg újdonságként az "utópia" és a "valóság" fogalmak szolgálhattak.

Az utópiákkal való leszámolás gondolata egyébként illeszkedik a miniszterelnök által már eddig is hangoztatott "józan ész" politikájához - fűzte hozzá az elemző, aki szerint a "realitásokkal való szembenézés, a kijózanodás" hangsúlyozása egyfajta "finom hangolást, figyelmeztetést is jelenthet" az eltelt száz naptól csodát váró embereknek.

Szomszéd Orsolya kiemelte: Orbán Viktor vigyázott arra, hogy ne "idegenítsen el egyetlen szavazói csoportot sem az önkormányzati választások előtt". A kormányfő célja továbbra is az, hogy a "változást mutassa fel az előző időszakhoz képest", a későbbi változásokhoz ugyanis elengedhetetlen lesz a társadalmi bizalom és a hitelesség megtartása - mutatott rá a Nézőpont Intézet munkatársa.

Filippov Gábor, a Progresszív Intézet elemzője úgy látja, hogy a kormányfői beszéd a legkülönbözőbb attitűdökkel rendelkező szavazók figyelmét is hatékonyan fel tudta kelteni, ugyanakkor retorikai teljesítményként elmaradt Orbán Viktor beszédeinek átlagos színvonalától. A miniszterelnök értékelőjében "feltűnően sok ismétlés, illetve minden funkciót nélkülöző visszakanyarodás volt, ami törést jelent a korábbi beszédek hagyományos dinamizmusában, közönséget lelkesítő egyszerűségében" - fűzte hozzá.

Filippov úgy fogalmazott: a miniszterelnök beszédében elismerte, hogy az eddigi "kis dolgok politikája nem hatolt a nemzetgazdasági problémák mélyére". A Progresszív Intézet munkatársa szerint az "igazán érdekes kérdés" az lesz, hogy a kormány hozzálát-e végre a "választók komoly tömegeinek érdeksérelmével járó nagy dolgok politikájához" is az önkormányzati választások után.

(MTI)


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére