Kalohírek

 

Hoffmann Rózsa: Országos óvodaépítési program indul

2011. december 19.,hétfő 13:47  | 
Minden gyereknek lesz helye az óvodákban Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint, aki a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta, hogy januárban írják ki a 9,39 milliárd forint összegű óvodaépítési pályázatot.
Megosztás: 

Országos óvodaépítési program indul abból a célból, hogy az új köznevelési törvény előírásainak eleget téve 2014-re valóban minden hároméves gyerek óvodába tudjon járni - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
A lap a hétfői számában azt írta, ma az óvodáskorú gyerekek 10 százaléka nem jár óvodába, így 2014-ig 25-30 ezer új férőhelyet kell létrehozni.
Az Új Széchenyi-tervben jövő év januárjában írják ki azt a 9,39 milliárd forint keretösszegű pályázatot, amelynek nyomán 14-15 ezer új férőhelyet lehet majd létesíteni a következő egy-másfél évben - írja a Magyar Nemzet. A továbbiak létrehozását önkormányzati, európai uniós, illetve központi költségvetési forrásból igyekszik megoldani a kormány.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője múlt hétfőn jelentette be, hogy fokozatosan vezetik be az egész napos iskolát, csak azokban a középiskolákban lesz kötelező központi felvételi, amelyekben túljelentkezés van, és a jelenlegi öt helyett hároméves kortól lesz kötelező az óvoda.

Origo


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére