Kalohírek

 

Kalocsaiak látogatása Pakson

2009. szeptember 07.,hétfő 19:00  |    
Az eddigi tradíciókat követve szeptember első hétvégéjén ismét nyílt napot rendeztek a Paksi Atomerőműben, amelynek keretében most Kalocsa polgárai látogathattak el a hazai villamosenergia-termelés meghatározó létesítményébe.
Megosztás: 

Az atomerőműbe érkező 10 autóbuszon közel ötszáz fő utazott, köztük diákok, nyugdíjasok, nagycsaládosok, akik örömmel tettek eleget az atomerőmű meghívásának, hiszen érdekes programokkal várták a szombati napon a kalocsaiakat a Tájékoztató és Látogató Központ előtt felállított sátorban.



A vendégek idegenvezetők kíséretében kisvasúttal és kerékpárral is bejárhatták az üzemi területeket, így személyesen is megtapasztalhatták milyen az élet az atomerőműben. Igazi családi programmal kedveskedtek a szervezők, hiszen a gyermekek ügyességi versenyeken vehettek részt, a felnőttek pedig az Atomerőmű Horgászegyesület tavainál pecázhattak, de futballozásra is lehetőség nyílt.



„Fontosnak tartjuk azt, hogy a környékbeli települések lakosai közelről is megismerhessék az atomerőművet” – mondta el Süli János, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója, aki hozzáfűzte, hogy a környékbeli polgármesterekkel közösen azon munkálkodnak, hogy a lakosság széles körűen is tájékozott legyen. A nyílt nap pedig megteremti annak a lehetőségét, hogy személyes tapasztalatok útján új és érdekes információkhoz jussanak a közelükben működő atomerőműről.



A vezérigazgató a portálnak elmondta, hogy jelenleg három blokk üzemel az erőműben, hiszen a hármas blokkot augusztus 21-én feljavítás céljából 59 napra leállították.

„Nem igazán volt nyári szünet az atomerőműben, hiszen mindig van dolgunk” – nyilatkozta Süli János, aki hozzáfűzte, hogy a műszakiak nagyon sokat fáradoznak azon, hogy az üzemidő hosszabbítás zökkenőmentesen végbemenjen. A Lévai projekt keretében pedig augusztus végéig nyolc munkabizottság állította össze azt az ütemtervet, amelyben majd a munkát végzik.

Süli János vezérigazgató tájékoztatást adott arról is, hogy a Parlament csak elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy Pakson újabb blokk épüljön, amely nem engedély, hanem feltétel, hiszen az engedélyezési folyamat a Lévai projekt keretében fog megvalósulni, amelynek része a lakosság részletes tájékoztatása is.

Az ajtókat a továbbiakban a lakosság előtt is kinyitjuk, hiszen nemcsak közmeghallgatáson, hanem egy „kamionos roadshow” keretében is biztosítunk lehetőséget a környező településeken –így Kalocsán is - arra, hogy az itt élők megismerjék a jövőbeni terveket és elmondhassák véleményüket” – mondta el a vezérigazgató.

A Nyílt napok vasárnap tovább folytatódtak, hiszen közel 1500-an vettek részt a családi napon, ahol ismét színes programokkal és ebéddel várták az atomerőműben dolgozók hozzátartozóit.

D.E.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére