Kalohírek

 

A kormányfő, fia és két miniszter utazik az olimpiára

2008. augusztus 04.,hétfő 18:40  | 
A miniszterelnök, a sportért is felelős önkormányzati miniszter, az illetékes szakállamtitkár, valamint a honvédelmi miniszter képviseli a magyar kormányt a pénteken induló olimpiai játékokon - közölte a kormányszóvivő.
Megosztás: 

Daróczi Dávid ismertetése szerint az olimpia megnyitóján Gyenesei István önkormányzati miniszter vesz majd részt.

Elmondta, hogy meghívást kapott Pekingből a miniszterelnök és egy családtagja is. Mint mondta, Gyurcsány Ferenc augusztus 14. és 18. között utazik majd Kínába, és legkisebb fiát, Tamást viszi magával, de gyermeke utazási költségeit a kormányfő fizeti majd - tette hozzá a kormányszóvivő.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter a Magyar Triatlon Szövetség elnökeként utazik Pekingbe augusztus 6. és 10. között, költségeit a szövetség állja.

A Nemzetközi Birkózószövetség meghívására Elbert Gábor sportügyekért felelős szakállamtitkár is részt vesz a játékokon, a költségeket a meghívó fél állja. Elbert Gábor, aki július végén lemondott szakállamtitkári tisztségéről, a szakminiszter kérésére, éppen az olimpiával kapcsolatos teendők miatt szeptember 1-jéig még betölti ezt a posztot.


Forrás: inforádió

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére