Kalohírek

 

Fodor, Magyar vagy Kuncze?

2010. január 06.,szerda 15:56  | 
Az elmúlt 20 évben talán sohasem állt ugyanis ilyen távol a liberális gondolat vállalása a választóktól, illetve a pártoktól.
Megosztás: 

Az elmúlt két év fordulatot jelentett, és az SZDSZ szinte teljes megsemmisülését okozta. Az egészségügyi reform bukása, a parlamenti, majd a fővárosi koalíció felbomlása, a fővárosi beruházások körüli botrányok és a többi gyanús eset nélkül sem lett volna könnyű elhitetni, hogy szükség van a liberálisokra a politikában - írta a szerdai Népszabadság.

A júniusi választás felgyorsította az SZDSZ erózióját is, így az új évet a liberálisok úgy köszönthették, hogy szinte már ők sem tudják, hányfelé szakadt a társaság. Nagy öregjei sorra faroltak ki a párt mögül, és bár egy ideig úgy tűnt, van esély az átmentésére, mára világossá vált, hogy a nem túl jelentős méretű tábor további szétforgácsolása a biztos halált jelenti. Így Kuncze Gábor és Magyar Bálint – akik tavaly még a Szabadelvű Polgári Egyesület létrehozásában látták a kiutat – visszavonulót fújtak.

Számottévő bázis az Ungár Klára-féle Szabad Emberek Magyarországért szerveződésnél sem látszik – igaz, a hivatalos SZDSZ házatáján sem. A Retkes Attila vezette új SZDSZ pedig a polgári liberalizmus jelszavával alighanem azokat is elriasztotta, akiknek még volt kedvük, erejük ahhoz, hogy még egyszer bizalmat szavazzanak a liberálisoknak. Állítólag már Demszky Gábor főpolgármester sem olyan eltökélt a Retkes-féle SZDSZ életben tartásában.

Azt nem tudni, hogy az SZDSZ korábbi vezetőjének, a Magyar Bálinthoz hasonlóan állandóan szervezkedő Fodor Gábornak van-e még valami a tarsolyában (a parlamenti pletykák szerint nem zárható ki, hogy tavaszig még egy liberális tömörülés bontson zászlót), és arról is csak pletykákat hallani, hogy számos SZDSZ-es tárgyal a szocialistákkal, illetve a Fidesszel egy esetleges együttműködésről.

Ami jelenleg bizonyosnak látszik: a liberalizmus eszméjét hirdető párt 2010 után még jó darabig nem lesz a parlamentben.

forrás: Baon

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére