Kalohírek

 

Varga Mihály: mintegy hatvan "nem várt" tétel került elő

2010. szeptember 06.,hétfő 11:18  | 
Körülbelül hatvan, a költségvetést terhelő tétel került elő "nem várt meglepetésként" az előző kormányzat időszakából a miniszterelnök tárcalátogatásai során; erről Varga Mihály, a gazdasági tényfeltáró bizottság vezetője beszélt vasárnap a Hír TV Kontraszt című műsorában.
Megosztás: 

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár reméli, hogy büntetőjogi következménye is lesz a tényfeltárásnak. A politikus példaként említette, Bajnai Gordon még kormányfőként Washingtonban úgy tett "nemes gesztust", ajánlotta fel, hogy további csapatokat küld Magyarország Afganisztánba, hogy az ígéret költségvetési tétele nem volt megtervezve, sőt a Honvédelmi Minisztérium vezetésével sem egyeztettek.

Emellett több minisztériumnál is olyan autóbeszerzések történtek, amelyek "rendkívül előnytelen" lízingszerződéseket tartalmaznak - mondta Varga Mihály, aki a további tételek között szólt az egyházi iskolák finanszírozásáról.

Az államtitkár közölte, bízik abban, hogy ha mindezt listázni tudják, jövő hét végére elkészülhet az általa vezetett bizottság írásos anyaga. Hozzátette, reméli, hogy büntetőjogi következménye is lesz a tényfeltárásnak.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedden közölte az MTI-vel, hogy befejezte a gazdasági folyamatok értékelését a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság, de a miniszterelnök tárcalátogatás-sorozatán "számos gyanús ügy" került elő, amelyek elemzése még folyamatban van.

A Hír TV vasárnap esti műsorának vendége volt Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes is, aki a közigazgatás átalakításával kapcsolatban egyebek mellett arról beszélt, hogy a 2011. január 1-jén létrejövő kormányhivatalok kettős irányítás alatt fognak működni.

Például egy kormányhivatal mezőgazdasággal foglalkozó főosztályának szakmai irányítása a Vidékfejlesztési Minisztérium feladata lesz, míg az általános igazgatási kérdésekben a kormányhivatal vezetője, így áttételesen a közigazgatási és igazságügyi miniszter alá tartozik majd - ismertette. Hangsúlyozta, az úgynevezett kormányablak nem szüntet majd meg ügyfélszolgálati irodákat, a kormányhivatalok ügyfélszolgálatai ugyanis "pluszként" jönnek létre.

Navracsics Tibor kérdésre válaszolva kijelentette, az új kormányzati szerkezettel olcsóbb lett a minisztériumok működése.

(MTI)

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére