Kalohírek

 

Demszky szegénységkutatóként dolgozna

2010. szeptember 20.,hétfő 17:05  | 
Demszky Gábor leköszönő főpolgármester a jövőben a szociálpolitika területén, akár szegénységkutatóként is dolgozna. A szociológus végzettségű szakember hétfőn az MTI-nek azt mondta: soha nem fogja elfelejteni ezt a szakterületet. Közölte, ha ilyen jellegű tanácsadásra kérik fel, akkor azt nagyon szívesen elvállalja.
Megosztás: 

Ugyancsak kérdésekre azt mondta, "általánosabb értelemben" már kapott is ilyen felkérést, de nem a városháza környezetéből. Emlékeztetett arra, hogy korábban dolgozott a Szegényeket Támogató Alapnál, ezért nem érte váratlanul és felkészületlenül 1990-es főpolgármesterré választásakor a budapesti szegénység és hajléktalanság. (Demszky 1979-ben alapította meg barátaival a szegényeket segítő civil szervezetet, a Szetát.)

Demszky Gábor hétfő délelőtt a fővárosi hajléktalanokat és időseket gondozó intézmények vezetőitől köszönt el húsz év után a XI. kerületi Kocsis utcai szállón. Előttük beszélt arról, hogy csak főpolgármesterként búcsúzik tőlük, mert, mint mondta, valószínűleg a szakmájában fog dolgozni a jövőben. Jelezte: várhatóan találkozik még velük, de már "más minőségében".

A leköszönő városvezető arról is beszélt: azt várja október 3-án megválasztandó utódától, hogy a hajléktalanügyet humánusan, ne pedig rendészeti kérdésként kezelje. Azt is kérte: őrizzék meg a mintegy 70 ezer budapesti rászorulónak biztonságot adó közműdíj-kompenzációs támogatási rendszert. Ezzel összefüggésben arra mutatott rá, hogy még mindig olcsóbb és emberibb megoldás, ha a szegényeket a rezsi kifizetésében segítik, mintha a díjtartozások miatt utcára tett embereknek kellene hajléktalanellátást biztosítani.

Demszky Gábor az MTI kérdésére elmondta: jó ötletnek tartja, hogy Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal szoros együttműködésben kíván a hajléktalanok problémáival foglakozni, de azt javasolja, hogy más segítő szervezetekkel, köztük a Menhely Alapítvánnyal és a Vöröskereszttel is dolgozzon együtt.

(MTI)

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére