Kalohírek

 

Orbán: egykulcsos adórendszert egy lépésben és azonnal

2010. szeptember 29.,szerda 10:02  | 
A miniszterelnök álláspontja szerint az országnak egy lépésben és azonnal kellene áttérnie az egykulcsos adórendszerre. Orbán Viktor kedden a Magyar Televízió Az Este című műsorában kifejtette, kezdeményezi majd a kabinetnél, hogy a parlamentnek azt javasolják: egy lépésben és azonnal térjünk át egy arányos, tehát egykulcsos adórendszerre.
Megosztás: 

"Azt gondolom, meg tudom győzni a kormány tagjait, és érzek magunkban elég erőt, hogy utána meggyőzzük a parlamenti képviselők legalább 50 százalékát erről" - mondta. A kormányfő szólt arról is, hogy az önkormányzatokat úgy, ahogyan most vannak, nem érdemes konszolidálni.

A kormány abban tud megállapodni az önkormányzati vezetőkkel, "hogyan osszuk meg ésszerűbben a feladatokat az önkormányzatok és a központi kormányzat között" - közölte, hozzátéve: készen áll arra, hogy megfontoljon olyan javaslatokat, amelyek szerint a kormány visszavenne néhány olyan feladatot, amely korábban állami volt, s nem önkormányzati. Példaként említette a népegészségügyi ellátást és az oktatás területét.

A miniszterelnök korábban a Kemma.hu-n, a Komárom-Esztergom megyei közéleti hírportálon megjelent interjújában megerősítette, hogy lesz új adórendszer, mivel erre vonatkozóan a választások előtt "világos vállalást" tett. "Nemcsak kisebb kulcsot szeretnék, hanem egy egyszerű és átlátható adórendszert" - hangsúlyozta Orbán Viktor, utalva ezzel arra, hogy a választások idején azt mondta, olyan adóbevallást szeretne látni, ami nem nagyobb, mint egy söralátét. Emlékeztetett arra, hogy azt ígérte, Közép-Európa legegyszerűbb és leginkább munka-, valamint családbarát adórendszerét hozzák létre. Ennek érdekében csökkentették a társasági adót 19-ről 10 százalékra, eltöröltek tíz kisadót és megszüntettek több bürokratikus akadályt. A következő lépés a személyi jövedelemadó jelentős átalakítása lesz - fűzte hozzá.

A kormányfő az interjúban reagált Kövér László házelnök azon kijelentésére, mely szerint nagyobb eséllyel vesznek részt a nemzeti együttműködés rendszerében azok az önkormányzatok, amelyek egy nyelvet beszélnek a kormánnyal. Orbán Viktor közölte: "egy fideszes tatabányai városvezetés biztosan könnyebben fog egyetértésre jutni az ország vezetésével".

Kifejtette, ha két ember azonos módon gondolkodik, akkor hamarabb és könnyebben egyetértésre jutnak, mintha különbözőképpen gondolkodnak. Úgy vélte, akivel "egy húron pendülünk, azzal könnyebben jutunk dűlőre".

A miniszterelnök kitért arra is, hogy elhibázottnak tartja az MSZP azon gondolatát, amely szerint a választási kampány középpontjába az ellensúlyok szükségességét állítja. "Magyarországnak nem ellensúlyra van szüksége, hanem változásra" - mondta.

(MTI)

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére