Kalohírek

 

Ma dönthet a Ház a válságadókról és a veszélyhelyzet meghosszabbításáról

2010. október 18.,hétfő 11:16  | 
Az Országgyűlés akár már ma elfogadhatja a válságadók bevezetéséről szóló kormánypárti képviselői önálló indítványt és az év végéig meghosszabbíthatja az október 6-án a vörösiszap-katasztrófa miatt Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében kihirdetett veszélyhelyzetet. A miniszterelnök napirend előtt a második akcióterv részleteit ismerteti.
Megosztás: 

A kormány a pénteki ülésén tárgyalta a jövő évi adótörvény-javaslatot és a második akciótervet, előbbit szombaton a nemzetgazdasági miniszter be is nyújtotta a parlamentnek. A kormányszóvivő aznap jelezte: Orbán Viktor a hétfői napirend előtti felszólalásában részletesen is beszámol majd a második akciótervről.

Az Országgyűlés tervezett napirendje szerint a válságadók bevezetéséről szóló képviselő indítványt és a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló határozati javaslatot is a házszabálytól eltéréssel tárgyalnák, közvetlenül az interpellációs időszak után. Erről a képviselők szavaznak, a döntéshez négyötödös többség kell. A válságadók bevezetéséről szóló törvényjavaslatnál - amelyet pénteken nyújtott be Rogán Antal és Lázár János (Fidesz) - a házszabálytól való eltérést csak az LMP nem támogatja.

A törvényjavaslat az Orbán Viktor kormányfő által szerdán bejelentett válságadók mértékét rögzíti, amelyet a távközlési, a telekommunikációs és az energetikai szektor, illetve a kereskedelmi áruházláncok fizetnének be a költségvetésbe. A cégeknek az idei adót december 20-ig kell megállapítaniuk, bevallaniuk és megfizetniük.

Ugyancsak ma kezdenék tárgyalni és házszabálytól eltéréssel el is fogadnák az október 6-án kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításának engedélyezéséről szóló határozati javaslatot, amely kezdeményezi, hogy az Országgyűlés az év végéig hosszabbítsa meg a vörösiszap-katasztrófa miatt Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében elrendelt veszélyhelyzetet. (A jelenlegi szabályok szerint a kormány 14 napra hirdethet veszélyhelyzetet, ennek meghosszabbítása az Országgyűlés hatáskörébe tartozik.)

(MTI)

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére