Kalohírek

 

Ma lezárják az alkotmánykoncepció általános vitáját

2011. február 17.,csütörtök 14:36  | 
Az Országgyűlés ma folytatja és lezárja az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat kedden megkezdett általános vitáját, amelyben az LMP és az MSZP nem vesz részt. A kereszténydemokrata Salamon László vezette testület decemberben nyújtotta be indítványát, amelyben az új alaptörvény szabályozási elveire tett javaslatot.
Megosztás: 

A kormánypártok múlt heti siófoki frakcióülésükön úgy döntöttek, az eseti bizottság koncepcióját irányadó vitaanyagnak tekintik; a kabinet nem terjeszt alkotmányjavaslatot a Ház elé, ez a frakciók lehetősége lesz.

Ezt követően a fideszes Lázár János és a KDNP-s Harrach Péter módosító indítványt nyújtott be az alkotmánykoncepciót tartalmazó határozati javaslathoz, amely - egyebek között - annak kimondása helyett, hogy az Országgyűlés az alkotmány szabályozási elveit a határozat melléklete szerint elfogadja, azt rögzítené: a Ház megállapítja, hogy az alkotmány-előkészítő eseti bizottság feladatát elvégezte, és megköszöni mindazoknak a közreműködését, akik javaslataikkal segítették a testületet feladatának teljesítésében.


 Forrás: MTI

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére