Kalohírek

 

A HM Medinára tervezi a NATO-lokátort

2011. március 08.,kedd 21:59  | 
A Honvédelmi Minisztérium (HM) a Tolna megyei Medina környékén működő radarszázad területét javasolja az eredetileg a Zengőre, majd a Tubesre tervezett katonai lokátor helyszínéül - közölte a tárca kedden az MTI-vel. Vén Attila (Fidesz-KDNP), a település polgármestere az MTI-nek annyit mondott, hogy a HM korábban megkereste az önkormányzatot ezzel kapcsolatban, és a község vezetése egy kirándulás keretében megszemlélte a Békéscsabán működő háromdimenziós radart. A lokátor Medinára telepítésére utal a község képviselő-testületének tavaly december 23-i jegyzőkönyve, amely szerint az egyik képviselő arról érdeklődik a polgármesternél, hogy mikor tájékoztatják a lakosságot a radar építéséről.
Megosztás: 

A HM közleménye szerint a tárca a harmadik háromdimenziós radarállomás felépítéséről március 9-én tájékoztatja a parlamenti pártok képviselőit, és már megkezdte az egyeztetést Medina község, valamint az objektum környékén található települések polgármestereivel.

A közlemény szerint a helyszín kiválasztása szakértők bevonásával történt, amelynek eredményeként a radarrendszer harmadik eleme az évtizedek óta működő, nem természetvédelmi és nem lakott területen lévő medinai radarszázad objektumában, tehát jelenleg is katonai területen épülhet fel.

A beruházás helyi szinten munkahelyeket teremthet, illetve hozzájárulhat Medina infrastrukturális fejlesztéséhez - áll a dokumentumban.

Magyarország légtere Közép-Európa legforgalmasabbjai közé tartozik; évente több mint félmillió repülőgép használja, amelyek felderítése, azonosítása, követése, ezáltal a légi forgalom ellenőrzése elengedhetetlen az ország és a lakosság biztonsága érdekében - fogalmaz a HM.

A korábbi elavult orosz technikát felváltó 3D-s radarrendszer lokátorai több évtizeddel modernebbek a Varsói Szerződés ideje alatt szolgálatba állt radaroknál, ugyanakkor az üzemeltetésük is olcsóbb. Az új radarok jóval a legújabb EU egészségügyi szabvány szerinti határértéken belül, biztonsággal üzemelnek - olvasható a közleményben.

A honvédelmi tárca meggyőződése, hogy közös nemzeti érdekünk a harmadik radarállomás megépítése, amely elengedhetetlenül fontos az ország biztonsága és szuverenitása szempontjából" - hangsúlyozza a tárca.

A rendszert alkotó másik két lokátor már terv szerint elkészült és működik Bánkúton és Békéscsabán.


Forrás: mti.hu

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére