Kalohírek

 

Valószínűleg öngyilkos akart lenni az Arnóthtal ütköző autós

2011. március 18.,péntek 09:32  | 
Valószínűleg öngyilkossági szándékkal vagy pillanatnyi elmezavara miatt hajtott fel szerda éjszaka a forgalommal szemben az a férfi, aki frontálisan ütközött Arnóth Sándor fideszes képviselő, püspökladányi polgármester autójával - írta a Népszabadság.
Megosztás: 

– A vizsgálatok még tartanak, de valószínű, hogy a vétkes autó vezetője szabályosan hajtott fel a pályára, majd érthetetlen módon egyszer csak megfordult, és visszafelé száguldott. Az ámokfutásnak a halálos karambol vetett véget – mondta a Blikknek Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Belicza szerint az a legvalószínűbb, hogy az 51 éves aszódi férfi Miskolc irányába tartott, amikor valamiért megfordult a pályán a galgai pihenőnél vagy a kerekharaszti benzinkútnál, és így haladhatott a főváros irányába akár 8 kilométeren át, amíg meg nem történt a karambol. A Blikk megkereste J. Csaba szomszédait, akik szerint magánéleti válság okozhatta a drámát. Sokak szerint Csaba emiatt hajtott szemben a forgalommal, így keresve a halált.

– Korábban többször is panaszkodott. Úgy tudom, már máskor is megpróbált Csaba véget vetni az életének – mondta a Blikknek egy neve elhallgatását kérő férfi, J. Csaba ismerőse.


index


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére