Kalohírek

 

Ruha és ételosztás Kalocsán

2009. február 09.,hétfő 16:18  |   
2009. február 7-én, szombaton délelőtt 8 és 12 óra között Kalocsán a piac téri ABC előtt ruhát és tartós élelmiszert osztott a Hit Gyülekezet karitatív szervezete a Hites Adakozók Hálózata (HAH).
Megosztás: 

Mint Magyarország legtöbb településén városunkban is egyre nagyobb szükség van a hasonló akciókra, hiszen egyre nagyobb a rászorulók száma, egyre drasztikusabban nő az elszegényedők rétege. Ebben a gazdasági helyzetben mind nagyobb szükség van azokra a szervezetekre, magánemberekre, akik felajánlásaikkal segíteni tudnak.
Szombat délelőtt nagyon sok embert vonzott a szükség a HAH sátrához, ahol 1500kg Németországból származó vegyes ruhát, mintegy 1000kg burgonyát és káposztát osztottak szét a HAH munkatársai a kalocsai Hit Centrum segítőivel együtt.
Kovács Sándor, a budapesti HAH munkatársa köszöntőjében röviden bemutatta a gyülekezet és a hálózat működését, majd Apród Péter a Hit Centrum helyi segítője megkérte az összegyűlt embereket a kulturált magatartásra.

Kovács Sándor portálunk kérdésére elmondta, hogy évek óta járják az országot hasonló karitatív tevékenységekkel, s a Hit Gyülekezettel együtt így szeretnék enyhíteni a szegényebb körülmények között élők helyzetét. Következő karitatív ruha- és ételosztásuk Csepelen, majd Jászberényben lesz.

A szombat reggeli hideg és borongós idő ellenére több százan keresték fel az adományozó sátrat, ahol minden rászoruló saját kezűleg válogathatta ki a megfelelőnek és szükségesnek ítélt ruhaneműket. A sátrat elhagyva még magukhoz vehették a segítők által előre csomagolt 2-3kg-os, burgonyát és káposztát tartalmazó ételcsomagot, majd hazatérve csillogó szemekkel készíthették el a szombati ebédet. Legalább a mai nap nem azon kellett gondolkodniuk, honnan teremtik elő az ebédnek valót.

Lovass-Nagy Anna


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, felújított, családi ház, jelentős árengedménnyel eladó. Tel.: 0620/8014223

KIADÓ ÜZLETHELYISÉG

KIADÓ ÜZLETHELYISÉG KALOCSÁN, 316 nm-es üzlethelyiség kiadó. Tel.: 0620/3911988

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére