Kalohírek

 

Pénzügyi nehézségek akadályozták az 51-es felújítását

2009. június 24.,szerda 15:51  | 
A tavalyi évben megkezdődött az 51-es főút Dunapataj-Kalocsa közötti szakaszának felújítása. Jelenleg közel harminc százalékos készültséggel bír a beruházás, sok időt vett igénybe a közmű kiváltás, első sorban a kábel közmű, illetve a gáz közművel kapcsolatos munkák, és most a nyári időszakban, amikor az idő is alkalmas rá, az útépítés került előtérbe.
Megosztás: 

Monori Tamás, a Vegyépszer Zrt. területi igazgatója a portálnak elmondta, hogy a munkálatok során derült ki, hogy a burkolat és az út állapota még annál is rosszabb, mint amit a tenderdokumentációban, vagy a tervdokumentációban előre feltártak, így több helyen volt szükség stabilizálási munkára, illetve talajcserés munkákra. Monori Tamás hangsúlyozta: „Bízunk benne, hogy ezek a folyamatok elegendőek lesznek arra, hogy az út lényegesen jobb állapota sokkal tovább megmaradhasson. Az építkezés megfelelő ütemben halad, leszámítva, hogy a műszaki nehézségeket pénzügyi nehézségek követték, és amíg a financiális háttere meg nem teremtődött valamilyen módon ezeknek a nehézségeknek, addig volt egy állási idő, de a véghatáridő jelenleg nincs veszélyben.”

Az 51-esen közlekedők tapasztalhatták, hogy a pénzügyi nehézség megoldódni látszik és az útépítés most intenzívebben, látványosabban folyik, be is fejeződik ez év utolsó negyedévére.

-r-

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére