Kalohírek

 

Semjén Zsolt kedvence a halászlé

2009. szeptember 21.,hétfő 16:36  |    
Az idei Paprika Napokon is Kalocsán volt térségünk országgyűlési képviselője, Semjén Zsolt, aki az egész napot, mint magánember töltötte el a népünnepélyen. A képviselő minden évben részt vesz a rendezvényen, ahol most is végiglátogatta a sátrakat, régi ismerősként köszöntötte a kalocsai polgárokat és volt ahol a főzésben is segédkezett.
Megosztás: 

Dr. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, országgyűlési képviselőnk kedvenc paprikás étele a halászlé, amelyet édesanyja tésztával készített. Emellett természetesen a pörkölteket, no és a csípős étkeket is kedveli.



A képviselő elmondása szerint családi konyhájuk fontos szereplője a kalocsai paprika: „Természetesen kalocsai paprikát használunk, és nagyon hálás vagyok, mert nagyon sok ember az általa termelt paprikával ajándékozott meg, ami összehasonlíthatatlanul többet jelent nekem, mint egy boltban vásárolt valami. Azt töredelmesen be kell vallanom, hogy az én konyhaművészetem a lágy tojás készítésig terjed. Viszont a feleségem mindig zsörtölődik, ha ott lábatlankodom a konyhában, mert nagyon szeretem nézni meg kóstolgatni a készülő étkeket. Magam teljesen műveletlen vagyok e téren. Inkább szegény feleségemet kergetem néha az idegösszeomlás szélére, hogy én magyarázom neki, hogy mit, hogyan kell főzni, amikor nekem személy szerint nem sok tapasztalatom van benne. Viszont a kész ételek tekintetében, azt hiszem, elég jól meg tudom ítélni, hogy melyik eléggé finom. És az itteni ételek mindig finomak.”



A KDNP elnöke emellett hangsúlyozta: „Igyekszem minden évben itt lenni, és általában az ilyen nagyobb ünnepségeken jelen lenni. Már csak azért is, mert azt gondolom, hogy egy-egy térségnek a jövője nagyban összefügg azzal, hogy egy olyan hungarikumot, egy olyan sajátosságot tudjon felmutatni, amivel egyedülálló.



Kalocsa és térsége szinte predesztinálva van arra, hogy a paprikával meghódítsa Európát vagy akár a világpiacokat is. Csak éppen ehhez hozzá kellene a mindenkori magyar államnak tennie azt a segítséget, hogy egyfelől egy nemzeti propagandát kifejteni a külképviseleti szervein keresztül, másfelől pedig az országon belül olyan szabályozást hoznék, hogy mindenféle tengeren túlról hozott szeméttel ne tudják kiszorítani a magyar áruházakból például a kalocsai paprikát. Szerintem a lényeg az, hogy hungarikumként kell kezelni a kalocsai paprikát, ennek az exportját diplomáciailag támogatni, a belföldi piacait pedig megvédeni és akkor nyilvánvaló, hogy Kalocsa minden lakosa részesül ennek előnyéből.”

R.R.


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére