A szakmai napon a földhivatal munkatársai a hagyományokhoz híven immár negyedik alkalommal egyeztettek a helyben lévő ügyvédekkel, önkormányzatokkal, arról, hogy az év elejére való tekintettel milyen jogszabályok és hogyan változnak. Az összejövetelen dr. Kristóf István hivatalvezető a Bács-Kiskun Megyei Földhivatal előző évi munkájáról is beszámolt.
„A 2009-es év a földhivatal számára a legnehezebb és legtöbb gonddal terhelt év volt, amelynek oka nyilvánvaló, hiszen a földhivatal, mint egy lakmuszpapír működik, és jelzi a gazdaságban zajló folyamatokat. Sajnos mi már a 2008-as év második felétől éreztük, hogy jelentős gazdasági visszaesés következik, amely a tavalyi évben már sokkal határozottabb mértékben jelentkezett.” – mondta el a portálnak dr. Kristóf István.

A délelőtt folyamán a résztvevők az idei eljárási valamit díjváltozásokról is hallhattak tájékoztatót. Az eljárások területén jelentős változás az, hogy a földügyi igazgatáson túl a földhivatal ez évtől építési hatósági jogkört is kapott, ennek következtében január elsejétől a telekalakítási eljárások első fokon a körzeti földhivatalok hatáskörébe tartoznak.
„A díjakra vonatkozó változásokat is ismertettük a jelenlévőkkel, akiknek elmondtuk, hogy régi törekvésünk volt, hogy a személyes és tárgyi díjmentesség jelentős körben szűküljön, illetve, hogy legalább egy alacsony 10 százalékos tarifaemelkedés következzen be az igazságszolgáltatási díjak területén.” – nyilatkozta a hivatalvezető, aki reméli, hogy a földügyi igazgatás területén ez évben már mutatkozni fognak a válságból való kilábalás jelei.
D. Edit
Február 26-án a Bács-Kiskun megyei valamint a Kalocsai Körzeti Földhivatal szervezésében szakmai napon vehettek részt a társszervezetek képviselői, akik többek közt az ingatlan nyilvántartási szakvonalat érintő változásokról, a földvédelemmel és földhasználattal kapcsolatos jogszabály változásokról hallhattak tájékoztatást.
További hírek
Megyei apróhirdetések
Hirdessen ingyen!
