Kalohírek

 

Jeges szépség: zajlik Duna

2010. február 10.,szerda 17:51  |   
Csodálatos élményben lehet része azoknak, akik a napokban kilátogatnak a Duna partjára, ahol nem csak a havas táj nyújt szép látványt, hanem a zajló Duna is. Csóka Zoltán, az Alsó-Dunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgató helyettese a portálnak elmondta: „Az utóbbi pár napban a Dunán egy mérsékelt jégzajlás volt megfigyelhető, aminek az okán egy első fokú jégvédekezési készültség került elrendelésre, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy a jégtörő hajók a bajai tartózkodási helyükön melegen tartva várakoznak a további fejleményekre.”
Megosztás: 

A főmérnök a továbbiakról elmondta, hogy a hét második felében, 13-án, illetve 14-én a hivatalos előrejelzések szerint erősödő jégzajlásra lehet számítani. „Ez annyit jelent, hogy a mostani, gyenge zajláshoz képest egy nagyobb felületen fog megjelenni a jég a Dunán. Amint a helyzet indokolttá teszi, akkor kerülhet elrendelésre másod fokú készültség, ami annyit jelent, hogy ezeket a jégtörő hajókat, amik első fokra várakoznak, állomáshelyre vezényeljük, azokhoz a helyekhez közel, ahol esetleg beavatkozásra van szükség. Hangsúlyozottan mondom, hogy ekkor még nincs szó konkrét jégtörésről, harmadfokú készültség elrendelésekor van szó arról, hogy konkrétan jeget kell törni. Ez rendeletileg szabályozott, illetőleg egy országos védekezési rendszerben vagyunk beosztva jégvédekezési feladatokra.” – tájékoztatott Csóka Zoltán.

A Felső-Duna vízgyűjtőin felhalmozódott hótömeg mennyisége tovább növekedett. A hóban tárolt vízmennyiség 10,32 km³, magasabb a sokévi átlagnál. Duna-szakaszunkon a jéglevonulás helyzete lényegesen nem változott. 8-án reggel a Dunaföldvár – Paks és a Mohács – országhatár közötti szakaszon10 %-os jégzajlást, a közbenső szakaszon parti jeget észleltek, 3 cm jégvastagság mellett.




További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére