Kalohírek

 

Felelősségteljesen gondoljuk át, hogy kit támogatunk!

2010. február 26.,péntek 18:04  |   
A KDNP Kalocsai Csoportja február 25-én, dr. Semjén Zsolt pártelnök meghívására látogatást tett a Parlamentben. Dr. Filvig Géza, a helyi csoport elnöke kérdésünkre elmondta, hogy nem csak az volt öröm számára, hogy a megújult tagságból 21 fő látogatott el az ülésnapra, hanem az is, hogy a munkán kívül is tudtak közös programot szervezni. „A látogatás során megismertük az Országház történetét, betekinthettünk a parlamenti munkába majd az elnökúrral közösen egy ebéden vettünk részt.” – nyilatkozta Filvig Géza, aki hozzáfűzte, hogy nem volt véletlen a budapesti látogatás időzítése.
Megosztás: 

„Mindenképpen hamvazószerda előtt szerettük volna megejteni a kirándulást, hiszen tekintettel vagyunk arra, hogy elkezdődött a nagyböjti időszak, mikor a keresztény értékrendet képviselő ember amellett, hogy visszafogottabban él, bűnbánatot tartva, egymás felé szolidaritást tanúsítva készül a katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepére, Jézus Krisztus feltámadására.” – hangsúlyozta a helyi elnök. Dr. Filvig felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarországon ez évben az országgyűlési választási kampány és a nagyböjt időszaka egybe esik.




„Mint ahogy a keresztény ember felkészül a Húsvét ünnepére, úgy kell felkészülnünk a választásokra is. Felelősségteljesen gondoljuk át, hogy kikre adjuk le a szavazatunkat. Becsüljük nagyra szavazati jogunkat, hiszen ez igen értékes és csak négyévente élhetünk ezzel a lehetőséggel, ezért nem mindegy, hogy kire voksolunk.” – mondta el a KDNP helyi elnöke, aki szerint azokat a jelölteket fontos támogatni, akik érdemesek rá és nem csak légből kapott programok alapján tesznek felelőtlen ígéreteket. Azok érdemesek az állampolgárok szavazataira, akik hitelesen és komolyan vesznek részt a magyar politikai életben mindamellett, hogy akár távolabbi akár közelebbi múltbéli megítélésük is elfogadható.


D.E.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére