Kalohírek

 

Szoboravatóval egybekötött ünnepséget rendezett a város

2010. március 16.,kedd 16:40  |   
Kalocsa Város Önkormányzata koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezést tartott a 48-asok terén, március 15-én. A szeles, hideg időjárás ellenére zsúfolásig megtelt a tér, ahol az ünnepi műsort követően újabb szobrokat is avattak.
Megosztás: 

A Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény zenekarának dallamai után, színvonalas ünnepi műsort adtak elő a Szent István Gimnázium 11. osztályos diákjai, Lakatos Ervin tanár vezetésével.



Évek óta hagyomány városunkban, hogy a március 15-i városi szavalóverseny kategóriáinak győztesei a városi ünnepségen is elmondják verseiket. Ez így volt az idei évben is, Vörös Péter, Elamin Flóra, Balogh Anna, Beros Loretta és Tóth Tamás méltán kiérdemelték az egybegyűltek tapsát a zsúfolásig megtelt téren.



Török Gusztáv Andor polgármester ünnepi gondolatai után felavatták Benedek György szobrászművész alkotását, a négy új szoborral végre teljessé vált a kompozíció, amely az első felelős magyar kormány tagjait ábrázolja.

Az ünnepség zárásaként a közintézmények és civil szervezetek képviselői elhelyezték az emlékezés virágait az újonnan felavatott emlékmű előtt.


-r-

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére