Kalohírek

 

Sikeresnek bizonyult, így folytatódik a közbiztonsági háló

2010. március 18.,csütörtök 16:29  | 
A tavalyi évben, az országos rendőrfőkapitány által bevezetett, az állampolgárok biztonságérzetének növelésére hivatott, úgynevezett közbiztonsági háló sikeresnek bizonyult országszerte, így a kalocsai rendőrkapitányság illetékességi területén is, ezért az akció március elsejétől tovább folytatódik Kalocsán és környékén.
Megosztás: 

Az akció lényegéről tartott tájékoztatót a kalocsai Rendőrkapitányságon Molnár László rendőr alezredes, városunk rendőrkapitánya 18-án, csütörtökön, melyen hangsúlyozta: „Fontos, hogy a lakosság biztonságérzetét növeljük, megnöveljük a rendőrök számát, a közterületeken még jobban visszaszorítsuk az elkövetéseket.”

Az alezredes emellett tájékoztatott az elmúlt hetek során végrehajtott intézkedések eredményéről is: „Az illetékességi területünkön két településen történt bűncselekmény, Miskén és Bátyán, a többi településen - betudjuk annak és reméljük, hogy a közbiztonsági háló miatt - bűncselekményeket nem követtek el. Kalocsa illetékességi területén, illetve a városban ez nem mondható el, mert itt azért, ha nem is naponta, de kétnaponta követnek el újabb bűncselekményeket, ezért az erőnket próbáljuk is koncentrálni, átcsoportosítani a város területére.”

Molnár László elmondta azt is, hogy a háló programot nem csak a bűnelkövetők és a bűncselekmények számának visszaszorítása érdekében rendelték el, hanem nagyon fontos a közlekedésben résztvevők biztonságára felügyelni.



„Nagyon fontos, hogy a gyalogátkelőket is tudjuk biztosítani, ennek érdekében 18 szabálysértési feljelentést eszközöltek a munkatársaim és mintegy hússzor szabtak ki helyszíni bírságot, mintegy 110 ezer forint értékben, emellett 8 közigazgatási bírságot szabtak ki. Úgy gondolom, nagyon fontos ez a program, remélem, ennek az elkövetkező hetekben
, hónapokban meg is lesz a látszata. Szeretném arra kérni a közlekedésben résztvevőket, hogy a közlekedési szabályokat tartsák be! Figyeljenek oda a gyalogosokra, a kerékpárosokra, gyerekekre. Itt a jó idő és a gyerekek is elkezdenek majd szeleburdi módon szaladgálni, ezért óvatosan kell majd közlekednünk!” – hívta fel a figyelmet Molnár László rendőrkapitány.


-r-

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére