Kalohírek

 

A Stand Up nem áll meg…

2010. április 29.,csütörtök 08:30  |   
Töretlen sikerrel robog tovább a kalocsai Dumaszínház. A Korona Rádió szervezésében, egy évvel ezelőtt elindított előadás sorozat Fekete Anti fejéből pattant ki, aki már 2001-ben, Angliai tartózkodása alatt beleszeretett a humor eme formájába. Az ötletgazda elmondta, hogy az elmúlt évben 11 teltházas előadást szervezett az FM100, amelyet közel 2800 vendég látott.
Megosztás: 

„Egy vidéki kis dumaszínház vagyunk itt Kalocsán, ugyanakkor ennek ellenére folyamatosan tudjuk hozni a művészeket a közönségnek, de ez fordítva is igaz, folyamatosan hozzuk a közönséget a művészeknek, hiszen ez legalább annyira fontos.” – mondta el Fekete Anti, aki hozzáfűzte, hogy a nagyvárosokon kívül, kevés olyan hely van az országban, ahol időről-időre fellépnek a Showder Klub sztárjai.

Pénteken este Kovács András Péter és Badár Sándor volt a vendég, akikkel Gábor János beszélgetett a rádióban. KAP nem először járt a stúdióban, mivel a Korona Rádió 7. születésnapján ő volt az első Stand Up-os Kalocsán. Badár fellépőként először járt itt, kocsi-törőként viszont már pár hónappal ezelőtt megcsillogtatta tudását városunkban, amikor utolért egy előtte lassabban haladó járművet. „Életem során eddig 35 autót pusztítottam el” – mondta a humorista, aki a színpadon gyakran mesél 12 éves vasutas pályafutásáról történeteket. Most azt is elárulta, hogy Szőke Bandi kollégájával nemsokára ismét közös reklámfilmben szerepelnek majd.

Az újdonság Kovács András Péter életéből sem hiányozhat, hiszen társaival ismét nagy fába vágja a fejszéjét, mivel Budapesten, angol nyelven is fellépnek. „Gulyás Attila találta ki, hogy tartsunk előadásokat az itt élő angoloknak. Trabarna is csatlakozott hozzánk, angolul fog majd brümmögni” – mondta KAP. A következő Dumaszínházas előadás Kalocsán június 14-én lesz, akkor Felméri Péter és Kiss Ádám dolgozzák majd meg rekeszizmainkat.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére