Kalohírek

 

Semjén Zsolt átvette képviselői mandátumát

2010. május 12.,szerda 16:01  |     (0)
Ünnepélyes keretek közt május 6-án, a Polgármesteri Hivatalban vehette át dr. Semjén Zsolt országgyűlési képviselői mandátumát. Az átadón a meghívott vendégek közt jelen volt dr. Bábel Balázs, Kalocsa-kecskeméti érsek, dr. Bálint József címzetes főjegyző, valamint a környék polgármesterei és a helyi választási bizottság tagjai.
Megosztás: 

Szólj hozzá!

A rendezvényen Vörös Nóra, a Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola tanulója szavalta el Nagy László: Az Országház kapujában című versét, majd Betlenné Dajkó Ágnes és Balatoni Merilyn fuvolajátékát követően dr. Tóth Roland, a választási bizottság elnöke adta át országgyűlési képviselőnknek, a leendő miniszterelnök helyettesnek a mandátumát. Képviselőnk mindamellett, hogy megköszönte az önkormányzat dolgozóinak a kampányidőszak alatti munkáját, valamint ellenfeleinek a korrekt és becsületes kampányt, a választások jelentőségéről is beszélt. „Alapvető és nagyon mély változás következik a magyar politika történetében, amely a rendszerváltozás időszakához hasonlítható csak. Mindez megalapította annak a nemzeti együttműködésnek a rendszerét, amely segít kivezetni az országot a mostani válságból és megalapozni azt a növekedést, amely létérdeke mindenkinek függetlenül a politikai beállítottságától.” – hangsúlyozta beszédében Semjén Zsolt, aki hozzáfűzte, hogy mindez csak első lépés.



Útban a mandátumért.


Hátra vannak még az önkormányzati választások, ahol a helyi közjogi hatalom kérdése fog eldőlni, amelynek kimenetele szintén fontos lesz a magyar nemzet egységének és az emberek életminőségének javításában. A leendő miniszterelnök helyettes a megjelenteknek ismét megerősítette, hogy a ráruházott kormányzati szerepből sem fogja elfelejteni azokat, akik őt az országgyűlésbe küldték, és mindent megtesz azért, hogy ez a térség felemelkedjen. „Hálásan és megrendülten köszönöm azt a fantasztikus támogatást, bíztatást, szeretetet és a munkát, amellyel ezt a mandátumot közösen meg tudtuk szerezni. Az országgyűlésben és a kormányon is minden erőmmel azon leszek, hogy az itt élő emberek által meghatározott célok szerint gazdagodjon, gyarapodjon és fejlődjön Kalocsa és térsége.”

Bábel Balázs érsek pohárköszöntőjében elmondta, hogy nemcsak a politikai nézetazonosság, hanem a közte és a leendő miniszterelnök helyettes közt lévő szoros barátság miatt is örül annak, hogy ezen a jeles eseményen részt vehet. „Van abban valami érdekes dolog, hogy Kalocsán vagy képviselő, és barátságban vagyunk, hiszen Kalocsa, mint köztudott ősidőktől fogva a második egyházi méltóság a magyar egyházban. A miniszterelnök helyettese is úgy gondolom, hogy a második legnagyobb méltóságot jelenti a kormányban. Így kapcsolódunk össze ebben a hivatásban, és ígérem, hogy minden jóban támogatni foglak.” –mondta az érsek, aki hozzáfűzte, hogy az emberek számára a miniszter nagy úr, de szó szerint szolgát jelent, ezért fontos, hogy ez a kettősség kísérje munkásságát, amely az ország számára tekintély, ugyanakkor a nép számára szolgálat.

Dávid Edit

Hozzászólások

Szólj hozzá!

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére