Kalohírek

 

Áldozópapokat szentelt dr. Bábel Balázs érsek

2010. június 30.,szerda 09:15  |   
Június végén a nyári napforduló kezdetekor ünnepli a világegyház a két apostolfejedelem Péter ás Pál ünnepét. Ez évben a Szent Pál évet. Az idén ezen az ünnepen a Főegyházmegye teljes papsága előtt és a főszékesegyház zsúfolásig megtöltött hívek közössége részvételével négy áldozópapot Szécsényi Attilát, Kis Istvánt, Juhos Imrét és Gál Józsefet szentel föl a főpásztor.
Megosztás: 

A tíz órakor kezdődő misén már minden ülőhely foglalt volt, mi több a behelyezett pótszékek mellé még a kalocsai hívek is hoztak összecsukható kisebb ülőalkalmatosságokat. A nagyszámú papság ünnepélyes bevonulása az orgona és a kórus bensőséges kísérete és hatása vezette be a szent mise ünnepélyes kezdetét, amelyen azok a papok is részt vettek, akik immáron jubiláns papok ebben az évben, mint Leányfalusi Vilmos karnagy, orgonaművész is, aki a közeli napokban tölti be és ünnepli 50 esztendős egyházi szolgálatát

Az méltóságteljes szentmise ceremóniája papszentelés idején az ünnepélyességen túl láthatóan nagyérdeklődést váltott ki, ami a vakuk villogása is jelzett. A négy áldozópaphoz szóló szentbeszédében az egyházmegye érseke, többször is felhívta figyelmüket Pál apostol Timóteusokhoz írt II. levelére, melyből idézte a híres mondást utalva a papi jövőre is, hogy majdan elmondhassák:” Ama  emes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.”

A négy immáron felkent áldozópappal együtt mutatta be a szent misei áldozatot.
Dr. Bábel Balázs Kalocsa Kecskemét érseke felhatalmazásánál fogva a megüresedett kanonoki helyre ezen az ünnepségen jelentette be, és nevezte ki Fülöp Ernő kalocsai belvárosi plébánost mester kanonokká.
Az ünnepség délben ért végett a Himnusz és Szózat hangjaival.

B.F.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére