Török Ferenc: A helyi sportéletnek jóval több támogatásra van szüksége
2010. július 06.,kedd 10:49 |„Számomra kiemelten fontos volt, hogy Czene Attila államtitkár ellátogasson Kalocsára és tájékoztassa a városban működő sportegyesületek vezetőit, valamint az itt élő szakembereket az új kormányzati sportkoncepcióról, amelyet a napokban hoznak nyilvánosságra. Úgy vélem, városunkban a sportvezetők, sportegyesületek és sportolók erejükön felül teljesítenek. Szinte minimális támogatással érnek el országosan is kimagasló sikereket, amelyre büszkének kell lennünk. A helyi sportéletnek jóval több támogatásra van szüksége akár önkormányzati, akár országos szinten. A jövőben rejlő lehetőségekről pedig első kézből értesülhettek azok, akik részt vettek a találkozón.” – hangsúlyozta Török Ferenc.
Czene Attila kinevezése óta először tartott vidéki városban fórumot, és örömmel látogatott el Kalocsára.
„Nagy eredmény az, hogy a sportot stratégiai ágazatnak tekintjük, hiszen a legnagyobb minisztériumhoz tartozik, olyan négy kiemelten fontos tárcával, mint az egészségügy, az oktatás, a kultúra valamint a szociális ügyekért felelős ágazat. Ezek mind összefüggnek egymással, és a munka szempontjából szoros együttműködés valósul majd meg köztük.” – mondta el a találkozón Czene Attila, aki a sport jelenlegi helyzetéről is beszélt.
A magyar lakosságnak jelenleg 9 százaléka sportol rendszeresen, ami azt jelenti, hogy hetente két-három alkalommal mozog, ami az európai átlaghoz képest nagyon kevés. Ezt a jövőben szeretnék a duplájára emelni, ezért is tartozik az új koncepció elemei közé a mindennapos iskolai testnevelés lehetőségének megteremtése.
„A kormány sporttámogatási koncepciója az egész társadalomnak érdeke, hiszen a rendszeres sport javít az emberek egészségügyi helyzetén, amely a nemzetgazdaságra is pozitívan hat majd.” – mondta az államtitkár, aki hozzáfűzte, hogy a mindennapos testnevelés bevezetése segít megalapozni azt a bázist, amelyből egy újabb sportnemzet nőheti ki magát.
A találkozó egyik kiemelt témája volt az adótörvények sport támogatásával összefüggő módosítása, amellyel öt kiemelt ágat, a vízilabdát, a kosárlabdát, a kézilabdát, a jégkorongot valamint a labdarúgást kívánja támogatni a kormány.
„Az Országgyűlés elé kerülő adójogszabály-változás törvénytervezete szerint a társasági adó meghatározott százalékát fordíthatják a cégek az öt kiemelt sportág támogatására, de ezt nem költségként számolják el, hanem az adójukból adják, így cserébe nem kaphatnak reklámlehetőséget" - mondta Czene, aki a sportágak kiválasztását ért kritikákra válaszul elmondta, hogy jó sportemberhez méltóan örülni kell annak, hogy elindult egy pozitív változás, amely idővel az egész hazai sportélet előnyére válik.
.jpg)
„Fontos, hogy nem más sportág kárára jutnak plusztámogatáshoz a kiemeltek, hiszen a többi sportág továbbra is ugyanannyi állami támogatásban részesül majd. Ennek inkább az előnyét kellene szem előtt tartanunk, hiszen ha az adójogszabály-módosítás révén ezen sportágak anyagi helyzete stabilizálódik, akkor az állam több szerepet fog tudni vállalni az egyéni sportágak finanszírozásában.” – hangsúlyozta az államtitkár, aki biztosította a jelenlévő szakembereket az együttműködéséről.
„A fórumon több olyan problémakör is a felszínre jött, amely foglalkoztatja a kalocsai sporttársadalmat. Ezért megkértem a helyi sportegyesület elnökét, hogy az itt elhangzottakat Török Ferenc barátomon keresztül juttassa el számomra. Ezáltal is erősítjük azt a bázist, amely Kalocsa és Budapest közt létrejön, hogy azok a sportolók, akik itt végeznek kimagasló tevékenységet és érnek el sikereket, ne érezzék magukat hátrányos helyzetben. Azon leszek, hogy segítsem az itteni sportéletet, még akkor is, ha személyesen nem mindig tudok ellátogatni a városba.” – mondta el az olimpiai bajnok.
Dávid Edit

lúdasmatyi 2010. július 06. 19:54
Nem csoda, hogy az elmúlt években nem voltak kibeszélve a sportolók problémái???!!!
A Török Gusztinak csak kolonc a nyakán az egész úgy, ahogy van...
Nekem mindegy ki lesz a polgármester csak ne ő maradjon! Menjen szépen nyugdíjba a balatoni nyaralójába!
forzakalocsa 2010. július 06. 15:13
Remélem nyer a Fidesz Kalocsán is és végre méltó helyén lesz kezelve a helyi sportélet! Egyébként egy kifejezetten jó hangulatú fórum volt a pénteki, ahol tapintható volt a feszültség. A felgyülemlett - többnyire jogos - sérelmek már nagyon rég voltak kibeszélve! Nagyon kellett már egy ilyen lehetőség és nagy dolognak tartom, hogy az államtitkár első hivatalos vidéki látogatása Kalocsára vezetett!
Valamit tud a polgármester-jelölt...
Hajrá Török Feri!!! Zárjuk le a 20 évet!!!