Kalohírek

 

Közpénzből folyik a kampány?

2010. augusztus 16.,hétfő 17:30  |     (10)
A délelőtt folyamán „Európa vagy Balkán” címmel tartott rendkívüli sajtótájékoztatót a Polgármesteri Hivatal épülete előtt dr. Bagó Zoltán EP képviselő, aki „A kalocsai önkormányzat 20 éve” című kiadvánnyal kapcsolatos felháborodásának adott hangot.
Megosztás: 

Szólj hozzá!

„Abszolút balkáni politikai viszonyrendszer az, amikor egy politikai szervezet közpénzen folytat választási kampányt.” – kezdte sajtótájékoztatóját Bagó Zoltán (Fidesz) képviselő, aki felháborodott, amikor megkapta „A kalocsai önkormányzat 20 éve” című színes kiadványt.

„Nem olyan régen a képviselő testület az egyik ülésen elfogadta, hogy a tájékoztatásra szánt 3 millió forintos éves keretösszegét megemeli 6 millió forintra. Akkor is kifogásoltam, hogy miért van erre szükség, de érdemi választ nem kaptam. Azonban most kiderült, hogy azért volt erre a három millió forintos emelésre szükség, hogy nagy valószínűséggel ezt a kiadványt tudják finanszírozni.” – mondta el a sajtó képviselőinek dr. Bagó, akinek magával a kiadvánnyal nincs semmi baja, a hozzá tartozó „körítéssel” azonban igen.

„A volt SZDSZ-es, most civil szervezetként KaKaPöSze néven induló csoportosulás folytat vele választási kampányt, hiszen az ő szórólapjukkal együtt került ez a kiadvány a postaládákba.” – mondta a képviselő, akit a kiadvány impresszuma legalább ennyire feldühít.

„Ami igazán felháborító, hogy ez az anyag, állítólag megtalálható ennek a civil szervezetnek a honlapján. Ha belenézünk az impresszumba, akkor azt látjuk, hogy polgármester úr és az alpolgármester úr mellett - akik ugye ennek a civil szervezetnek a jeles képviselőiként indulnak majd az önkormányzati választáson - az a Lakatos László is részt vett az anyag összeállításában, aki az SZDSZ-nek volt a helyi pénztárnoka, most pedig ugyanezt a munkát ebben a civil szervezetben folytatja. Innentől fogva szerintem nem elfogadható, és számomra bizonyítást nyert, hogy ez a szervezet közpénzen próbál önkormányzati kampányt folytatni.” – mondta a képviselő, aki felszólította a civil szervezet vezetőjét, hogy 8 napon belül számoljon be arról, hogy milyen pénzből finanszírozzák a kampányukat, valamint felszólította a polgármestert, hogy a lakosságnak szolgáltasson releváns és valós információkat arra vonatkozóan, hogy a kiadványt milyen keretből finanszírozták és ennek van-e köze az ő civil szervezeti indulásához.

„Javasolni fogom, hogy ennek a civil szervezetnek a vezetői - akik most egyébként a kalocsai önkormányzatnak a vezetői is - ezt a három millió forintot valamilyen adomány formájában fizessék vissza az önkormányzat számlájára, mivel nem hiszem, hogy közpénzből kellene az ő politikai ambíciójukat támogatni.
” – fejezte be a sajtótájékoztatót dr. Bagó Zoltán, EP képviselő, a Fidesz helyi elnöke.

D.E.

Hozzászólások

bikfang 2010. szeptember 06. 21:40

http://www.hir24.hu/belfold/130304/maradtak-a-tizmillios-csucsberek-az-allami-cegeknel.html

Zolika!
Szerinted az itt olvasható téma, és az említett emberek nem a közpénzt teszik zsebre?
Tudom hogy most sokaknak szúrja a szemét, hogy minden hova beteszem ezt a linket, de vagy rendet, vagy káoszt csinál a FIDESZ?

lúdasmatyi 2010. szeptember 06. 18:38

Milyen három millióról beszéltek???
A Polgármesteri Hivatal folyosóján már azt beszélik, hogy összesen 6!!!! millióba került ez a kis mutatvány!!!

Remélem utána jár most már valaki a Fideszből, hogy mi is az igazság...

bikfang 2010. augusztus 24. 07:07

Nem baj! az a lényeg, hogy van sok szobor, meg csobogó, meg szökőkút!

lúdasmatyi 2010. augusztus 18. 10:13

Polgármester Úr!

Kimaradt a kiadványból Kalocsa valós demográfiai adatai, a közel 2 milliárdos adósság, a gyerekosztály bezárása, az ipari park és reptér spekulatív kiárusítása és sorolhatnám még....
Vagy az hogy Foktőnek két éven belül négyszerese lesz az iparűzési adóbevétele, mint Kalocsának, szégyen!

Szóval Tisztelt Polgármester Úr tetszett volna inkább nyugdíjba menni, nem pedig itt erőlködni közpénzből hatodszorra is!!!

Csótilaci 2010. augusztus 18. 08:41

Bocs! Elég belőlem egyszer is... mellényúltam, nem túlnyomulok!

Csótilaci 2010. augusztus 18. 08:40

Ez jó, Murmurandi, ez jó!
Én az Érsek Úrban, mint béketeremtőben is reménykedem. Ideje lenn, hogy kisimuljanak az arcok és a lelkek Kalocsán!
Fejetegetéseidet azért is kedvelem, mert higgadt hangon, tárgyszerűen szólsz, így tudok figyelni a tartalomra is, és ily módon sokat megtudok a valódi igazságokról.

Azt mondom, lássuk, "messzi van-e még a messzi"!
Az is lehet egy igazság, hogy "a messziről jött ember általában nagy táskával érkezik..."

Csótilaci 2010. augusztus 18. 08:27

Ez jó, Murmurandi, ez jó!
Én az Érsek Úrban, mint béketeremtőben is reménykedem. Ideje lenn, hogy kisimuljanak az arcok és a lelkek Kalocsán!
Fejetegetéseidet azért is kedvelem, mert higgadt hangon, tárgyszerűen szólsz, így tudok figyelni a tartalomra is, és ily módon sokat megtudok a valódi igazságokról.

Azt mondom, lássuk, "messzi van-e még a messzi"!
Az is lehet egy igazság, hogy "a messziről jött ember általában nagy táskával érkezik..."

EvaF 2010. augusztus 17. 23:41

A jelenlegi PolgarMester egy emlek-konyvvel szeretne magat halhatatlanna tenni, aminek koltsegeit termesztesen a lakossagra haritja, amit 20 eve tapasztalhatunk.
Minden eredmeny,ami a varosban megvaosult az utobbi evekben, gazdasagi megfontolasbol mindkeppen megvalosult volna, - tehat szemelyes dicseret nem illeti meg, fizetesert dolgozo varosi tisztviselo - de ez nem eleg, onimado uralkodoi szemelyet egy konyvkiadvanyban kozpenzen megorokitette.
Mi lenne, ha sajat erobol epitene maganak emlekmuvet es szervezne maga kore tagsagot,akik meg hisznek a sok EVTIZEDES negativ, lejarato hadmuveleteiben gazdag tevekenysegeben.
Azt kivanjuk ennek az embernek, hogy ugyan olyan banasmodban legyen resze, - nem tobb!!! - mint amilyet o tanusitott 20 eve a lakossag ertelmisegi, vallalkozoi es cegvezetoivel szembern.

Murmurandi 2010. augusztus 17. 17:46

Itt mondom el,mert a hir mellett nincs lehetőség.
Először mélységesen lesujtott a hir,hogy Dr.Bábel Balázs Érsek Ur elfogadta TGA városi kitüntetését.
Ugy gondoltam ezt nem lett volna szabad.
Azután,amikor elolvastam az Érsek Ur által elmondottakat,rájöttem,hogy nálam sokkal diplomatikusabb megoldást választott.

Elfogadta a kitüntetést,és elmondta milyen városban szeretne élni.
Tehát az általa megfogalmazott vágyak jelenleg nem létező erények.Ez is egy kritika,bár ugy gondolom,sokan nem értették meg.
Ajánlom olvassátok el ,ha kell többször is !
Tanulságos.

Murmurandi 2010. augusztus 17. 17:35

Nagyon örülök,hogy valaki szóvá tett ezt a disznóságot.

Dr.Bagó Zoltán EP képviselő Urnak tökéletesen igaza van,azonban azzal a megjegyzésével,hogy magával a kiadvánnyal nincs semmi baja,én igenis vitatkoznék.

Ez az öntömjénezős kis borzadály azért igen elgondolkodtató
Mindjárt az elején felsorolást nyer,hogy az önkormányzatnak mi az alapvető,
elemi kötelezettsége,amiért ti.létezik.Ilyen többek között a közutak fenntartása.Márpedig,ha ez alapvető kötelezettség,miért is van később több helyen is hatalmas érdemként feltüntetve?

De ugyanilyen elemi kötelezettség az egészséges ivóviz biztositása.
Ha azt a pocsétát,ami kifolyik a csapból egészségesnek lehet nevezni...,több vendéglátó helyen már nem is merik kancsóban az asztalra tenni,helyette ásványvizet adnak.

Felsorolást nyert az elemi kötelezettségek között az alapvető egészségügyi ellátás biztositása:
-mi is van a gyermekosztállyal,polgármester ur ?
Hát mire is valók a melldöngetve emlegetett minisztériumi kapcsolatok ?vagy talán ez a volt szoclib egészségügyi politika része ?

És elkezdődik annak a felsorolása,amit ez az önkormányzat az elmult 20 évben összeszenvedett.Való igaz,sok oldalt megtöltöttek,azonban gondolatban menjünk csak néhányon végig:
- pl a sétálóutca diszburkolatán,vagy a beton szökőkutakon/ amiknek egyedül néhai Tulipán örülhetett /,vagy a tré minőségben megcsinált járdákon,utakon,stb…
Sokszor felmerült bennem,egye-egy önkormányzati pénzköltés után,hogy kinek az érdeke volt abban a minőségben átvennni a munkát.De ezt tovább sem merem gondolni……

Szóval felháboritó,hogy miközben a város az adósságállománya miatt / kb 2milliárd ??!!/ lassan megy az abalébe,erre van sok millió forint.Pedig mennyi mindenre lehetett volna költeni.Pl.sok-sok doboz bon-bonra.

A sok -sok felsorolt érdem mellett nem olvastam a kiadványban arról,hogy a város lélekszáma riasztóan fogy,hogy mennyi az átlagéletkor,hogy az elmut 20 évben hány ezer munkahely szünt meg,hogy a környék legmagasabb iparüzési adóját itt fizetjük,stb...
Nem olvastam arról,hogy az önkormányzat épülete már lassan egy düledék,hogy az ügyintézők a nyári 35 fokban milyen körülmények között dolgoznak./ Gondolom a polgármesteri irodában van klima/
Szóval lett volna helye a reklámkiadmány árának,ha már az iparüzési adónkat el kell költeni valamire.
De nem olvastam arról sem,hogy néhány magasztos önkormányzati vezető milyen célokra is használja az önkormányzati autókat,vagy hogy egyáltalán,miért is kellett 7-8 millió forintos szolgálati kocsit vásárolni,ha ilyen nagy bajban van a város.
Az önmérséklet csak reánk vonatkozik?

Ugy látszik,az elmult 20 év munkájában csak un.látszatberuházásokra volt erő,arra,hogy az itt lakók életminőségét javitsuk,nem nagyon.

Na és a végére:jellemző módon ,nem hazudtolta meg magát az a városi vezetés,aki arról hires,hogy kalocsai vállalkozóknak nem szeret megbizást adni,ezen borzadályukat is egy budapesti székhelyü kft követte el.
Na ennyit arról,hogy ki is ebben a városban a messziről jött.
Jó lenne ha egyesek,most már igen messzire …..mennének.

Szólj hozzá!

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére