EXKLUZÍV: dr. Magóné Gyöngyi Hollywoodban (Fotókkal)
2011. május 06.,péntek 08:51 |A kutatásai során még történelemtanárként dolgozó intézményvezető a There Was Once dokumentumfilm főhőse lett, melyet Kálmán Gábor, Kalocsáról elszármazott, ma Amerikában élő doku-rendező készített.

Középen dr. Magóné az oklevéllel, balra Kálmán Gábor

A kalocsai intézményvezető díja
A Medal of Valor díjat csütörtök este vette át a kalocsai intézményvezető Beverly Hillsben, a Four Seasons Hotelben, ahová lánya, a Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskolában tanító angol-magyar szakos pedagógus, Magó Marianna kísérte el (aki ugyancsak feltűnik a filmben).

Luiz Urzulával, dr. Magóné és Magó Marianna
A díjat dr. Magóné nem egyedül vette át, hiszen a Museum of Tolerance ugyancsak Medal of Valort adományozott a tavalyi tárna-omlás során bányában rekedt chilei bányászok vezetőjének, Luis Urzuának és a hollywoodi színésznek, Tom Cruise-nak, akit felesége, Katie Holmes kísért el a gálára.




Katie Holmes, Tom Cruise, dr. Magóné, Kálmán Gábor (balról)
Korábbi összeállításunkról itt olvashat.
A díj átvételekor mondott beszédet megtekinthetik itt.
Vörös István
Korona Rádió

vitriolga 2011. május 13. 08:41
Kedves Murmurandi! (+Csak az igazat és Pelikán) A morgás joga (még) adott, és hát a név kötelez, ugyebár... De milyen vitakultúra az, ahol egyik ember a másikat sz..házinak nevezi? És milyen keresztény (-tyén) az, aki szelektál: van jó gyilkosság és rossz gyilkosság? Vagy ha az új testvérváros: Betlehem (ez az önkormányzat ölelte keblére) delegációja Kalocsára jön, kiálltok-e a pulpitusra, hogy kalocsai hitsorosaitok megérdemelték a sorsukat, mert hát Szammuelly, meg a többi mekkora gazember volt? Vagy toltatok-e ilyen stílusú komot a kapcsolatfelvételről szóló Kalohírek tudósítás alá? Mert a formális logika szabályai szerint akkor ugyanez az összetett jelző érvényes az ezt kezdeményezőkre és döntéshozókra is! Mert bizony -ne legyen illúziótok- a képviselő úr és a városatyák is felteszik a kipát, ha belépnek egy zsinagógába!
keyser söze 2011. május 12. 19:56
Ezt komolyan gondolod? Inkább olvasd el ezt, mert szerintem neked fogalmad sincs, hogy mit is írtál:
http://primus.arts.u-szeged.hu/socio/racz/kokovic.pdf
Pelikán 2011. május 12. 10:16
Keyser! A kultúra fogalmát nem akarom számodra definiálni. A kultúrán belül létezik sajnos a szubkultúra. Azt kell mondanom sajnos, hogy a szubkultúra beszivárgott a kultúrába, pedig annak azon kívül lenne a helye. A kritika nélküli sztárimádat a szubkultúra irányába hat, ami a deviáns magatartási formákat helyezi előtérbe. Ebből már kaptunk eleget az elmúlt húsz évben, ezért éppen ennek kell megálljt parancsolni, mert ez a közérdek.
keyser söze 2011. május 11. 13:09
"Nem szeretném, ha sztárkultuszt csinálna a Magóné Kalocsán igazi kultúra helyett!!!." - ezt hogy gondoltad?
Pelikán 2011. május 11. 09:41
Figyelj Keyser! Senki nem mondta, hogy a Magóné ne foglalkozzon a zsidóság ügyével!!! Nekem csak az a bajom, hogy erre a Tomi gyerekre úgy néz, mint az Istenre, pedig a Tomi gyerek erkölcsi alapjai igencsak ingatagok. Nem szeretném, ha sztárkultuszt csinálna a Magóné Kalocsán igazi kultúra helyett!!!. Mindezzel együtt úgy gondolom, veled nem lehet értelmesen vitatkozni, erőszakos vagy, mint a vérhas, igazi szocballib, vagy micsoda. Ha úgyis a tiéd lesz az utolsó szó, akármit írok is. Ugyan miért érveljek a marhaságaiddal szemben?
Értékrend, Keyser, értékrend!!!
keyser söze 2011. május 10. 18:17
@Pelikán: nem értek veled egyet. A Tom Cruise színész, nem celeb. Miért kellene garancia valakinek a világfelfogásáról, esetleg a politikai nézeteiről? A kultúra az kultúra, nem politika (kellene, hogy legyen). Ha politikai alapon neveznének ki vezetőket a városban, az miért lenne jó? Szerintem a KalocsaKOM ügye pont ezt teszi nyilvánvalóvá. Ha őt történetesen a kalocsai zsidóság ügye érdekli a Magónét, akkor miért ne foglalkozhatna vele?
Pelikán 2011. május 10. 13:11
Keyser! Itt nem matematikáról van szó, vagy valamilyen más egzakt tudományról. A kultúra mindig értékválasztás kérdése. A baj nem a Magóné Gyöngyi munkájával van, csak garanciák kellenek arra, hogy a munkája során messze elkerüli az elmúlt húsz év ultraliberális kultúrpolitikáját, amely elsődleges szerepet játszott sok konzumidióta kinevelésében, és az ország erkölcsi lezüllesztésében.Biztos te is tisztában vagy vele, hogy ennek milyen következményei lettek.Ezért nem tetszik, hogy egy tisztázatlan erkölcsi alapokon álló celebbel mutogatja magát.
keyser söze 2011. május 10. 11:34
Ha rosszul végzi a unkáját, akkor ne irányítsa tovább a város közművelődését. Én is láttam már a Semjént a Szakál Tibort mellett, azt' mégis képviselő még a Semjén.
Pelikán 2011. május 10. 09:40
Nem mellesleg, ha Tom Cruise tényleg szcientológus, és Magóné Gyöngyi mellé állt egy fénykép erejéig, akkor legalább a város közművelődését, kultúráját ne irányítsa tovább. Még akkor sem, ha csak gondatlanságból követte el!!!
Pelikán 2011. május 10. 09:23
Az nem baj, hogy Magóné Gyöngyi kutatásokat végzett. Az sem baj, hogy ezzel a témával kapcsolatban végezte azokat. Az sem baj, hogy díjat kapott érte. Vannak viszont kérdéseim:
Magóné Gyöngyi végezne-e kutatásokat az 1956-os eseményekkel kapcsolatban?
Ha igen, azt is díjaznák-e neki?
Ha igen, akkor is Hollywoodban díjaznák-e?
Állítólag Tom Cruise szcientológus. Nem tudom, így van-e, de én azért meggyőződnék róla, mielőtt mellé állnék egy fénykép erejéig. Ha Tom Cruise tényleg szcientológus, akkor elég nagy gáz lehet ez a díj.
keyser söze 2011. május 09. 17:32
@Murmurandi: "Hogyan mered Te valamennyi kalocsairól azt feltételezni,hogy egyetértett / mert szavaid ezt sugallják/ a történtekkel?" - nem azt mondtam, hogy egyetértett, hanem azt, hogy nem tett semmit. A gondolat szabadsága és a cselekedet szabadsága szerintem két különböző kategória. Gondolatban mindenki lehet hős, a cselekedetei alapján csak kevesek kiváltsága ez. Én nem hallottam olyan történeteket, hogy bárki is tett (cselekedett) volna bármit is Kalocsán, hogy megakadályozza a kalocsai zsidóság deportálását. Sajnos az ilyen tettek be nem következése kódolva van a kisvárosi létben. Te mit tettél, hogy a bármely közösségnek jó, vagy jobb legyen a sorsa? (pl.: Segítettél már valakin, aki rosszul lett az utcán? Lemondtál a földi javaidról, hogy másvalakin segíts? Adtál már vért?) Azt, hogy szavaim mit sugallnak, az a te magánügyed, hogy te merre ferdíted az a te problémád. Amit viszont leírtam, az ott van feketén-fehéren. Én ezt írtam: "A kalocsaiak nem tettek semmit, hogy ezt megakadályozzák, mint ahogy ma sem tennének semmit ha hasonló helyzet adódna." Olvasni csak tudsz, mert az értelmezéssel gondjaid vannak.
@Csak az igazat: szerintem nincs "igaz magyar történelem", csak maga a történelem van. Mint ahogy nincs objektív észlelés sem, csak szubjektív észlelés létezik. "Mellesleg meg kellene néznie Kalocsa, és a környező falvak lakosságának vallási megoszlását az elmúlt évszázadban! Akkor ön is meggyőződhetne arról a tényről, hogy közel sem volt olyan lélekszámú a zsidó közösség Kalocsán, és a környék falvaiban, amelyről olyan érdemű kutató munkát lehessen végezni, amit ez a szervezet díjjal tüntet ki!" - tisztában vagyok Kalocsa és környéke lakóinak vallási megoszlásával. Ha csak egy embert gyilkolnak meg azért, mert más vallású, más nemzetiségű, és mert kultúrájában nem azonos a többségi társadalommal, akkor szerintem az az egy élet elvétele is sok, és megbocsáthatatlan bűn. Avagy nem a keresztények (többségi társadalom) erkölcsi parancsa (is), hogy "Ne ölj?" Egyébként sokat olvasok, viszont mindenben kételkedem. Azért ez nem bűn?
Csak az igazat 2011. május 09. 13:43
keyser söze!
Sokat kell olvasnia ahhoz, hogy megtudja milyen keveset is tud! Főleg az igaz, és nem a hamisított történelemről!
Nem bocsátkozom szám-háborúba, de már sokadszor bizonyítják be, hogy sem a történelmet, sem a matematikát, sem a földrajzot nem ismerik azok, akiknek "védelmében-ügyében" bátorság díjat kapott a tanárnő.
Én magam nem pályáztam semmilyen díjra, amikor a Magyar Köztársaság elnökének írtam azt a kérvényt, melyben Wass Albert költő-fejedelem állampolgárságának visszaállítását kértem! Nem is díjazta mivel elutasítást nyert egy igaz magyar ügye! Mellesleg meg kellene néznie Kalocsa, és a környező falvak lakosságának vallási megoszlását az elmúlt évszázadban! Akkor ön is meggyőződhetne arról a tényről, hogy közel sem volt olyan lélekszámú a zsidó közösség Kalocsán, és a környék falvaiban, amelyről olyan érdemű kutató munkát lehessen végezni, amit ez a szervezet díjjal tüntet ki! Meggyőződésem, hogy a tanárnő véletlen sem az igaz magyar történelmet tanítja, ha ugyan tanít, a gyermekeknek az iskolában, ö még mindig a rénszarvasokat kergeti a finn ugor mesékben.Sajnálatos tény, hogy megcsonkított országunkban, minden kisebbség, miden ránk erőszakolt hazugság igazolása előbbre való, mint a magyar nemzettudatra, a hazaszeretetre való nevelés! Majd ha az utcán megállítva egy diákot -akit Magóné tanárnő tanított,- és az végig tudja mondani a Magyar Himnuszt, a Szózatot, megtudja mondani mit is ünneplünk október 23-án, mit is gyászolunk június 4-én, akkor érdemes lehet egy díjra, amit nem a zsidóság érdekében, hanem a magyarságért tett! Európa területének ez a része még mindig Magyarország néven ismert! Illő lenne végre ebben az országban a többségi magyarságot, és nem a haszonleső kisebbségeket, (tisztelet a kivételnek!) előnyben részesíteni, ahogy ezt teszi minden kulturált nemzet!
Murmurandi 2011. május 09. 10:20
Dijat kapott valaki,mert leirt valamit,amit más eddig nem irt le.
Ezzel önmagában nincs is semmi baj.
A baj a keyser söze -féle véleményekkel van.
A- kalocsaiak nem tettek semmit- kijelentés igen veszélyes,jó lenne,ha nem dobálóznál vele.Kollektiv bünösséget kiáltasz-Közösségeket,nemzetet akarsz bünösnek bélyegezni ?
Beálltál azok sorába,akik mérlegelés, kriktika nélkül ugatják a holdat és természetesen,amit az effélék mondanak,azt minden mérlegelés és kritika nélkül el kell fogadni mindenkinek.
/ Hol is hallunk arról,hogy Kun Béla,Rákosi,Szamuely,Farkas Mihály,Gerő Ernő,akik maguk is zsidók voltak,milyen bünöket is követtek el,akár a saját hittestvéreik ellen?/
Sorolhatnád,keyser söze ezt is,mint nagy baloldali .Vagy csak a Bajnai féle libatolvajokat birod dicsérgetni ?
Hogyan mered Te valamennyi kalocsairól azt feltételezni,hogy egyetértett / mert szavaid ezt sugallják/ a történtekkel ?
Kiváncsi lennék,hogy az a nagy szád mire is lenne elég,ha abban a történelmi ,politikai környezetben kellene tenni valamit./ Szüleid,nagyszüleid mit is tettek ?/
Ezek szerint a kalocsaiak tehettek elvbarátaid a Szamuely fiuk vérengézésről is / kérdezd már meg a Szent István utcai emléktáblán szereplő felakasztottak leszármazottait,ha mered/ ,de minden bizonnyal a kalocsaiak a felelősek a törökök által janicsárnak hurcolt kalocsaiak sorsáért is.
Igen könnyü ilyen lózungokat megfogalmazni,de nem gondolod,hogy ez sért minden kalocsait,vagy jó érzésü embert,bárhol is éljen ?
Megint Te lettél a nagy megmondó ember ? Honnan veszed a bátorságot mindenkiről véleményt mondani,szarházi ?
keyser söze 2011. május 06. 18:26
A Magóné nem képviselő. A díjhoz gratulálok.
@Csak az igazat: szerintem arról van szó, hogy a zsidókat a magyarok deportálták, hozzájárulva ahhoz, hogy magyarországi zsidók százezrei végezzék haláltáborokban, gázkamrákban. Így történt ez Kalocsán is. A kalocsaiak nem tettek semmit, hogy ezt megakadályozzák, mint ahogy ma sem tennének semmit ha hasonló helyzet adódna. Lehet, hogy nem tévedek, amikor azt állítom: Magónénak szándékában állt bemutatni azt a közömbösséget amivel a kalocsaiak fogadták a zsidóüldözéseket.
Csak az igazat 2011. május 06. 17:20
A díjat átadók mondták 1951-ben a következőket: "Amerika népe azt olvas, amit mi akarjuk, hogy olvasson, azt hall, amit mi akarjuk, hogy halljon, és azt lát csak, amit mi akarjuk, hogy lásson!”
Ezért nem kellett volna olyan messzire utazni, mert fenti idézet azóta is így van! Sokkal értékesebb díj lenne amit idehaza, Kalocsa és környékének magyarságáért, és az évszázadok óta itt élő kisebbségekért kapna a képviselő asszony. Mondjuk a jelentős létszámot képviselő horvát vagy sváb kisebbségről gyűjtött munkáját mutatná be.
Remélem a jövőben megelégszik majd a magyarok által kapott kitüntetésekkel is.