Kalohírek

 

Az év kutatóhelye a kalocsai levéltár

2012. január 11.,szerda 21:21  |     (3)
A napokban kapta a hírt a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár, hogy a felhasználók szavazatai alapján ők nyerték el 2011-ben „Az év kutatóhelyének” járó díjat. Az erről kiállított díszoklevél ünnepélyes átadása január 25-én lesz Budapesten.
Megosztás: 

Szólj hozzá!

– A díjat tavaly alapították, közönségdíjnak nevezném. A Magyar Családtörténet Kutató Egyesület koordinálásában a kutatókat kérdezték meg, hogy mennyire elégedettek az egyes levéltárak szolgáltatásaival. Ezen visszajelzések alapján rangsoroltak – ismertette a díj odaítélésének menetét dr. Lakatos Andor, a legjobbnak ítélt hazai levéltár vezetője.

Az elismerést két kategóriában nyerhették el az intézmények. Díszoklevelet kaphatott egy hazai, egészen pontosan a kalocsai, és egy külföldi kutatóhely, amely az Osztrák Állami Levéltár magyar levéltári delegációja lett. Az utóbbi kategória azzal magyarázható, hogy a családtörténeti feltárások gyakran határon túl ívelnek.
Dr. Lakatos Andor fontosnak vélte hangsúlyozni, hogy az elismerés elnyerése véleménye szerint összefügg azzal a digitalizálási projekttel, amely a Főegyházmegyei Levéltárban folyik, s amelyet a városi önkormányzat a közmunkaprogramban részt vevők bevonásával támogat. Ugyancsak a siker kulcsa lehet, hogy az egy éve működő e-kutatási lehetősége az internet-használók számára teszi könnyen elérhetővé a levéltár adatait. – Az elmúlt esztendőben nyolcezer alkalommal kutatattak, és 1,7 millió képet böngésztek az érdeklődők az interneten – zárta gondolatait az intézményvezető.


STVN
 

Hozzászólások

kovacsrobi 2012. január 23. 13:28

Gratulálok !

forzakalocsa 2012. január 12. 12:07

Gratulálok Andor, szép munkát végeztetek!!! Csak így tovább!!!!

vitriolga 2012. január 12. 07:35

Gratulálok a Levéltár valamennyi munkatársának!

Szólj hozzá!

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére