Kalohírek

 

Buszos bosszúságok

2012. január 16.,hétfő 10:00  | 
A decemberben bevezetett új Volán-menetrend a Kalocsai kistérségben élőknek okozott némi bosszúságot. Egyes járatok indulási idejét ugyanis húsz perccel elcsúsztatták. A munkába és az iskolába indulók így túl korán érkeznek meg, az éjszakai műszakból hazafelé tartóknak viszont egy órát várniuk kell, mert nem érik el az új járatot.
Megosztás: 

Sokakat hideg zuhanyként ért a Volán decemberi menetrend-módosítása. – Én Kalocsáról Dunapatajra járok dolgozni. Eddig reggel a 6.50-essel indultam, és időben be is értem a munkahelyemre. Ütemezés vezényszó alatt azonban decemberben egyszer csak a menetrend megváltozott, és az eddigi hat ötvenes busz hat harmincas lett – kereste meg szerkesztőségünket egy kalocsai asszony, aki azt mondja, sok más utastársa is felháborodott a változtatáson, ezért is tért be hozzánk. Mondandójához annyit még hozzátett, hogy reggel az a húsz perc is sokat számít, de a legjobban az bosszantja, hogy a következő járattal pedig már elkésik.

A decemberi menetrend-változás azonban nem csak a kalocsaiakat érte hideg zuhanyként. A módosítást követően nyitották meg a foktői elkerülő utat, így az eddig a falu első házai előtt megálló busz (mely eddig is a településnek csak ezen a pontján állt meg) ugyan csak 200-300 méterrel arrébb, de így a jelenleg még kivilágítatlan új út körforgalmának közelében áll meg, a településre viszont már nem megy be, azt a megállót felszámolták. A régi helyen azonban erről semmilyen tájékoztatás nem jelent meg, úgyhogy reggelente sokan a sötétben „kergették” a buszt, amikor rájöttek, hogy a változás már megtörtént. A jelenlegi megállóban pedig még most sincs kifüggesztve se tájékoztató, se menetrend. A felvetődött problémákkal megkerestük a Kunság Volánt is. Kérdéseinkre a termelési igazgatótól kaptunk választ.

– Az integrált, ütemes menetrendi struktúra bevezetését illetően társaságunk figyelemmel kíséri az utasok részéről felmerült igényeket. Mivel többen jelezték felénk problémáikat, így a változást követően a gyakorlati kihatásokat is kivizsgáltuk, majd egyeztettünk a korrekciókról. Ennek részeredményeként január 16-án, hétfőtől a Kalocsáról Ordason át Dunapatajra közlekedő, tavaly decemberben módosított menetrendet visszaállítjuk. Vagyis a reggeli járatok 5.55 helyett 6.15-kor és 6.45 helyett 7.10-kor indulnak Kalocsáról, és visszafele közlekedő párjuk is ennek megfelelően jár majd – tudta meg a Baon Bimbóné Bálint Ildikó termelési igazgatótól.

A foktői önkormányzat azt szorgalmazta, hogy a községet érintő buszjáratok mindegyike menjen be a faluba. Nem jutott dűlőre a Volánnal, mert annak gazdaságtalan lett volna a kitérő. Jakab Ferenc polgármestertől azt tudtuk meg, hogy a buszmegállókba egyébként a foktői jegyző intézkedése nyomán rövidesen kikerülnek az új menetrendek, és hamarosan elkészül a közvilágítás is az adott területen.


Baon

 

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére