Döntött a horgászegyesület – Drágább mulatság lesz pecázni
2012. január 18.,szerda 10:59 |Több napirendi pontot is tárgyaltak a „pecások” hagyományos évindító januári tanácskozásukon, a legsarkalatosabb azonban az elnökség által már hónapokkal korábban pedzegetett területi jegyárak emelése volt.
- A jegyáremelés a gazdálkodással összefüggően is indokolt volt, hiszen évek óta 10.000 forintba került az éves területi jegy. Az elnökség alternatív javaslatként 15.000 forintra emelte volna az engedély árát, melyet a tervek szerint az elkövetkező öt esztendőben évről évre további ezer forinttal növelte elértük volna a 20.000 forintos jegyárat – vázolta az előterjesztést dr. Igaz Ferenc, az egyesület elnöke.
Azt is megtudtuk, hogy felmerült egy másik ütemezési lehetőség, miszerint 13.000 forintra nőne idén a korábbi összeg, majd négy év alatt jutnak el a kitűzött 20.000 forintos célhoz. Az egyesületi tagság végül másképp határozott.
– A közgyűlés végül Baksa Ferenc javaslatára 12.000 forintos jegyárat hagyott jóvá. Ezzel párhuzamosan az ifi jegyár 5.000 forintról 6.000 forintra emelkedett, a gyermek jegyár pedig változatlanul 500 forint maradt – ismertette a döntést dr. Igaz Ferenc, aki korábbi interjúiban többször is hangot adott a komolyabb emelés szükségességének. Véleménye szerint ugyanis a gazdaságos működés és a 2010 nyarán bekövetkezett tragikus vajasi halpusztulás által keletkezett veszteségek pótlására a 20.000 forintokból keletkező bevételi forrás lenne ideális.
-vis-
