Kalohírek

 

Nem indul keresztfélév, csökkennek a jelentkezők a TPFK-ra

2012. január 30.,hétfő 10:47  | 
A napokban hozták nyilvánosságra a keresztféléves felsőoktatási képzésekre történő bejutáshoz megütendő ponthatárokat. A Tomori Pál Főiskolára kevesebben mint tavaly, de idén is akadt jelentkező – csak nem a kalocsai intézménybe. Mint kiderült, a hallgatók többségét Budapestre és Kecskemétre vették fel, városunkban egyébként is folyamatosan csökken a jelentkezők száma. Ennek ellenére az iskola vezetése bizakodó a jövőt illetően.
Megosztás: 

Az előző tanév hasonló időszakában jegyzett jelentkezői létszámhoz képest kevesebb hallgatót vettek fel idén a keresztféléves képzésekre, tudtuk meg dr. Meszlényi Rózsától, a főiskola rektorától, aki okként említi többek között azt, hogy ebben az évben nem volt államilag finanszírozott helyük. Ebből adódóan a ponthatárok különösképpen nem számítottak meghatározó tényezőnek az intézmény számára, hiszen a költségtérítéses helyekre elegendő a minimális elvárási szintet megütni a bekerüléshez. Városunkban azonban még ez az információ sem „nagy hír”, hiszen mindössze egyetlen hallgatót vettek fel az itteni székhelyre, a legtöbben pedig a fővárosban jelentkeztek. Kalocsán így nem indul keresztféléves képzés.

– Már elemezzük, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy folyamatosan kevesen jelentkeznek a kalocsai székhelyünkre – nyilatkozta a rektor, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az új felsőoktatási törvény nyomán a felvi.hu portálon már megtekinthetőek az egyes intézmények államilag támogatott és „fizetős” helyei, természetesen a kalocsai főiskola magánintézményként államilag finanszírozott keretet egyáltalán nem kapott. Dr. Meszlényi Rózsa azonban pozitív gondolatokkal tekint a jövőbe, elmondása szerint ugyanis akár még nyertesei is lehetnek a reformnak, hiszen náluk nem emelkednek drasztikusan a költségtérítési összegek, a HVG által összeállított és a közelmúltban nyilvánosságra hozott lista szerint pedig a minőségi oktatói állományban is „toplistásak” a hazai mezőnyben.

- Mi nem változtattuk meg a költségtérítést, tehát ugyanannyit kérünk, mint tavaly, meg tavalyelőtt, nem beszélve arról, hogy országosan is előkelő helyen szerepelünk, hiszen közvetlenül a Corvinus Egyetem mögött állunk az oktatógárda kiválósága alapján készített rangsorba. Ez jelzi, hogy nálunk az oktatás minőségi és olcsó, hiszen mi úgy gazdálkodunk, ahogy oktatunk, és úgy oktatunk, ahogyan gazdálkodunk – foglalta össze az intézményvezető.
- Most egyetlen hallgató jelentkezett a keresztféléves képzéseinkre – folytatta. – Nem tudjuk, mi lehet a kalocsai iskolába tapasztalható jelentkezői létszámcsökkenésnek az oka. Sejtéseink vannak, de reméljük, hogy sikerül változtatnunk ezen és ismét a néhány évvel ezelőtti számokat tudjuk produkálni – mondta a rektor.

Segítenek jelentkezni a továbbtanulóknak!
Február 15-ig adhatják be jelentkezési lapjaikat a végzős középiskolások, akik már most tájékozódhatnak a felvi.hu felsőoktatási portálon, hogy mely intézmények indítanak államilag támogatott helyeket és mennyibe kerülnek az egyes modulok a különböző főiskolákon és egyetemeken. A Tomori Pál Főiskola tanulmányi osztályának munkatársai idén is örömmel állnak a diákok rendelkezésére, akiknek problémájuk van a papíralapú jelentkezési lapok, vagy az elektronikus dokumentumok kitöltésével.

V. István
 

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére