A kitüntetett Morvai Zsolt tűzoltó főtörzsőrmester, a feleségével utazott a szolgálati napját követően, január 20-án az 54-es főúton Hajós és Császártöltés között, amikor egy autó az árokba hajtott és felborult előtte. A főtörzsőrmester azonnal megállt, s míg felesége a mentőket és a tűzoltókat értesítette, ő a súlyos sérült vezető segítségére sietett. Egy pléddel kitámasztotta a fejét, és az idő közben segítségükre sietőkkel közösen megemelték a járművet és kiszabadították a sérültet, akit így a helyszínen lévő orvos és két betegápoló elsősegélyben részesíthetett. Ez alatt a „civil” tűzoltó a forgalmat irányította, hangzott el az elismert akció ismertetése az ünnepi állománygyűlésen, melyen a kollégák és az elöljárók mellett részt vett Török Ferenc polgármester is.
- Mitől is példa ezen cselekedet a teljes katasztrófavédelmi szervezet hivatásos állományának számára? A szolgálatot teljesítő tűzoltók minden nap találkoznak hasonló esetekkel – kezdte beszédét Dr. Farkasinszki Lóránt. – Kollegánk, Morvai Zsolt zászlós úr azonban ezt nem hivatásos szolgálati ideje alatt, hanem szabadnapján teljesítette. Ettől válik az esemény különlegessé! Meggyőződésem, hogy az itt jelen levő és az országban valamennyi tűzoltó hasonlóan cselekedne ilyen helyzetben, azonban most, amikor erre szükség volt, Morvai Zsolt zászlós úr hivatásának, esküjének megfelelően tette a kötelességét – méltatta a kalocsai szakember munkáját az elöljáró.

A szót Kalocsa első embere vette át, aki városunk valamennyi polgára nevében gratulált a kitüntetettnek. – Nagy öröm számomra, hogy egy kalocsai áll példaként az ország tűzoltói előtt. Szeretném megköszönni neki, hogy a város polgáraként emberségből jelesre vizsgázott – szólt Török Ferenc, akinek elismerő szavaihoz Istella Zsolt a kalocsai tűzoltóság vezetője is csatlakozott.
A videót a KalocsaTV készítette.
-vis-
A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának vezetője, Dr. Bakondi György, kiemelkedő teljesítménye és példamutató magatartása elismeréseként soron kívüli előléptetésben részesítette Morvai Zsoltot, a Kalocsai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományából. Az elismerést Dr. Farkasinszki Lóránt megyei igazgató adta át az érseki városban kedd délután.
További hírek
Megyei apróhirdetések
Hirdessen ingyen!
