Kalohírek

 

Újratárgyalták a víz és szemétszállítás díját

2012. február 09.,csütörtök 13:27  | 
A legutóbbi testületi ülésen városunk vezetői ismét tárgyalták azon önkormányzati rendeleteket, amelyek a hulladékgyűjtési, szállítási és kezelési díjak, valamint az ivóvíz- és csatornahasználati díjak megállapításáról szólnak. Minderre azért volt szükség, mert a döntést követően olyan törvényi szabályozás lépett életbe, amely meghatározza a közszolgáltatási díjak emelésének korlátját.
Megosztás: 

A hulladékgyűjtési, szállítási és kezelési díjak esetében a törvény 2012-re vonatkozóan nem teszi lehetővé a települési önkormányzatoknak, hogy a hulladékkezelési közszolgáltatási díjat a 2011-es évre megállapított díjnál magasabb mértékben határozzák meg, így azok 2012. január 1. után a következőképpen alakulnak: A hulladékgyűjtő edényben elhelyezett háztartási hulladék egyszeri ürítési és hulladékkezelési díja 536 forint marad. Az egyedülálló személyek, a meghatározott díjból 43% kedvezményt kapnak így az 305 forintba, míg a két személyből álló háztartások esetében a 15%-os kedvezmény figyelembevételével ez 456 forintba kerül majd. Az ivóvízfogyasztás és csatornahasználat lakosságra és közületekre, illetve a gazdálkodó szervezetekre vonatkozó díjtételeit és alapdíjait ugyanígy helyi rendelet írja elő. A Kalocsavíz Kft. taggyűlése a díjak 4%-os emeléséről még tavaly novemberben döntött, azonban a tavaly decemberben kihirdetett törvény ez esetben is korlátozza az emelést. Ennek értelmében városunk vezetői újratárgyalták a díjtételeket. A 2012-es évi vízi közmű szolgáltatás helyi tarifája így jelenleg csak két és fél százalékos emelést tartalmaz.

A kép illusztráció!

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére