Kalohírek

 

Csongrád megyéhez került a hűtlen kezelés gyanúja miatt indított eljárás

2012. február 10.,péntek 14:06  | 
Még a tavalyi évben kezdődött az a jelenleg is folyamatban lévő rendőrségi nyomozás, amely a város és egy energiaszolgáltató közt megkötött, vélhetően különösen nagy vagyoni hátrányt okozó szerződés kapcsán megtett feljelentést követően indult.
Megosztás: 

A szerződést az Elszámoltatási Bizottság vizsgálta, amely indítványozta, hogy az ügy szakértő bevonásával kerüljön további átvizsgálásra. A szakértői vélemény alapján felmerült a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja, így a kalocsai képviselő-testület tagjai a megismert dokumentum alapján törvényi kötelezettségüknek eleget téve egyhangúlag elfogadták az ismeretlen tettes elleni feljelentést tartalmazó indítványt. Az elmúlt hetekben már megkezdődtek a tanúkihallgatások.
Információink szerint a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vezetője más megye ügyészi szervezetének kijelölését kérte a feladatra, valószínűleg azért, mert az előző önkormányzati vezetéssel is jó személyes kapcsolatot ápolt, és szeretné elkerülni az elfogultság látszatát. Ezt a Legfőbb Ügyészség megalapozottnak tekintette, és a Csongrád Megyei Főügyészséget jelölte ki.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére