Kalohírek

 

Semjén nem kertelt: Kalocsa jobb lesz, ha vált

2010. szeptember 30.,csütörtök 08:35  |    (19)
Kalocsán változásra van szükség, mert a liberális elveket valló jelenlegi polgármester nehezen tudna együttműködni a jelenlegi kormánnyal - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán Kalocsán.
Megosztás: 

Szólj hozzá!

Akik hasonló értékrendet vallanak, könnyen megtalálják a közös hangot, közösen tudnak tervezni, sok közös ötletük lesz és ez lehetőség arra, hogy támogatások érkezzenek Kalocsára - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, aki Török Ferencnek, a Fidesz-KDNP helyi polgármesterjelöltjének kampánygyűlésén mondott beszédet.

"Hihető-e az, hogy aki Kóka Jánostól, Kuncze Gábortól vagy Horváth Ágnestől remélt forrásokat, megtalálja a hangot a jobboldali kormánnyal?" - tette fel a kérdést Semjén Zsolt, Kalocsa jelenlegi polgármesterére, Török Gusztáv Andorra utalva.

"Már Soltig sem jut el" - vetette közbe az hallgatóság közül valaki, nagy derültséget kiváltva a teremben.
Semjén Zsolt, aki egyben a Kalocsa központú választókerület egyéni országgyűlési képviselője, hangsúlyozta: nem személyeskedni akar, de jobb lett volna, ha a "történelem szemétdombjára került SZDSZ" egykori polgármestere nem indult volna a választáson, mert akkor emelt fővel távozhatott volna.




-Török Ferenc, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje utalt arra, hogy a programkészítésben több mint 1500 ember segítette. A legfontosabbnak a munkahelyteremtést nevezte. Reményét fejezte ki, hogy Kalocsán elindul a fejlődés, mert - mint mondta - "az azonos értékrendben élő emberek összekapaszkodva sok mindenre képesek".
Csaknem kétszázan vettek részt a Fidesz-KDNP kampányzáró rendezvényén a Kalocsa Hotel konferenciatermében.

Kalocsa jelenlegi polgármestere, Török Gusztáv Andor 1990 óta vezeti a várost. Az ezeréves érseki székhelyen a szavazók eddig mindig az SZDSZ jelöltjét választották meg a település élére. Az SZDSZ-ből kilépett, párt nélkül maradt polgármester függetlenként indul a választáson.

(MTI)

Hozzászólások

csutak 2010. október 11. 13:21

Pelikán,
Nagypapám azt mondta, hogy " minden szamár a maga terhét érzi."
Én, mi (ma már valóban Szegeden) az itteni hatalmi harcot látjuk.
Bár épül és szépül Szeged, a fideszes polgártársak csak a rossz oldalát látják, a pillanatnyi terelést.
Az építkezés, útépítés kint is ezzel jár, csak ott nem hőbörögnek érte! (Én bejártam 34 országot munkám miatt.)
Ritkán írok erre az oldalra, mert nem kimondottan szeretem azokat az embereket, akik azt hiszik magukról, ők kakálták a spanyolviaszt.
Minden csatornának megvan a maga "áldása!"
Sok türelmet kívánok, mert sajnos lesz mihez:(

csutak 2010. október 11. 13:14

Murmurandi
Igazad van!

Murmurandi 2010. október 10. 18:12

Zavaros Vagy Csutak !

Zavarosak a gondolataid,zürzavaros a világnézeted.
/ Szegedet meg Te Magad mutattad be,mint lakóhelyedet a honlapodon/

Ugy gondolom,az elmult 20 év sok ember fejében csinált rendetlenséget.
Nyilvánvaló,hogy jóra törekszel,szeretnéd megmagyarázni,hol a helyed a világban,de ugy gondolom,nem nagyon találod Magad benne.-
..hogy pszichiátert ki emlegetett eddig,azt nem tudom,de ha már megfordult a fejedben,hát,én nem beszélnélek le róla,hogy ujra olvass egy-két tankönyvedet....,ha már pszichiáter is vagy,mint mondod.

Kádár szerepéről csak annyit,hogy a történelem bebizonyitotta,milyen utat is választott,ha csak arra néhány ezer halottra gondolok,aki a kedves János bá börtöneiben megrohadt,mert merészelt esetleg máshogyan gondolkodni.
A Jó János bácsi,aki abban a szerepben tetszelgett,hogy ő a nép egyszerü fia,közben meg vagy 30 vadászházat tartottak neki fenn az országban,stb...

Nyilvánvaló,hogy sok ember nem mer szembesülni az igazsággal,hiszen be kellene vallani maguknak,hogy amiben oly sokáig hittek,az egész egyszerüen egy hatalmas ,felfujt lufi.Ki is durrant rendesen.
Ha meg még most is azokban hiszel,akik ma is a kommunisták utódainak mondják magukat,hát csak voksolj nyugodtan a szoci milliárdosokra,meg énekeld nekik az internacionálét,hadd röhögjenek még egy kicsit rajtad.-

Azt mondod magadról,hogy hivő vagy.
Világos,elindultál valamerre,mert érezted,hogy valami nem jó,csak az a baj,hogy megtorpantál féluton.

Mielőtt másról mondod,nézz egy kicsit körül,nem Te hordasz itt össze-vissza minden zagyvaságot ?

Pelikán 2010. október 10. 08:18

Csutak!

Igazad van! Részemről ez egy kisember vágyálma egy igazságos világról. Lehet, hogy sosem jön el, de én Veled ellentétben nem adom fel az illúzióimat.Tudod, bennünket, kisembereket az illúzióink tartanak életben. Szerencséd van, hogy elköltöztél Kalocsáról, így az elmúlt húsz évben nem kellett folyamatosan hánynod Török Gusztáv Andor meg Csapai Lajos dolgaitól. Micsoda előny!!! Tudod, én nem érzem jól magam a bőrömben. Az elmúlt hatvanöt évben a jogot a rablás szolgálatába állították. Ezt már sokan tudjuk, de csak kétféle ember tudja ezt elfogadni. Az egyik, akinek jutott a lopott holmiból, a másik, meg akit jól becsaptak.

csutak 2010. október 10. 07:56

Murmurandi
Köszönöm az elém tartott tükröt!
Sokkal jobb, mint amire számítottam.
Én ugyanis nem veszem magamnak a bátorságot, hogy az általad összehordottakból pszichológiai szakvéleményt mondjak, pedig van olyan papírom, képesítésem!
Én senkinek nem akarom "megmondani", én csak elmondani és csak azt, ami szúrja a bögyemet.
Nagyváros?
Ruzsa tanya 149, kiköltözhetsz, eladom lévén mozgásomban időszakosan komoly korlátok közé vagyok szorítva:(
Igaz, én nem elittam a megkeresett fizetésem, hanem lakást vettem rajta Szegeden.
Prolimentalitás?
Amit és ahogy írsz az önmagadról állít ki bizonyítványt, lásd harmadik mondatom!
Kádár szerepéről próbálj meg elfogulatlan tényeket is figyelembe venni!
Mikor és milyen körülmények között jutott el Moszkvába?
Ki fogadta és mit ajánlottak fel neki?
Milyen választása volt?
Ha vádolsz akkor azt tedd becsületes eszközökkel, egy halott nem tudja magát megvédeni!

Pelikán
Én a rendszer váltás alatta azt értem, amikor a tőkés piacgazdaságra áttért az ország az addigi tervgazdálokdásról!
Az összes többi ideológiai megjegyzésed a kisember vágyálma igazságos Mátyásról, azaz jogi alap nélküli, sajnos.
Ha nem érted amit írtam akkor túl tömören fogalmaztam:(
Mea Culpa!

De azt azért szerényen jegyzem meg, hogy felületes olvasók vagytok.
Én ott és máshol, önmagamról nem sokat írok, mert nem személyem az érdekes hanem az a világ amiben élek!
És abban a világban benne van Kalocsa is , ahol gyerekeskedtem és rengeteg szép emlékem fűz hozzá.
Ezt még Ti sem vehetitek el tőlem.

Csótilaci 2010. október 09. 20:55

Üdv újra a fedélzeten Murmurandi!
Még mindig jókat mondasz, továbbra is barátom vagy!
Pelikán is jól beszél, fogadjuk be :)))
Csutak jó arc, mert szórakoztató (ez a szint már vicces, higgyétek el!). Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy egyetértünk vele. Megfelelő szűrőn át kell nézni a megnyilvánulásait. Ő a hatásvadász szórakoztató egyed! A cirkuszban is kellenek a bohócszámok: átvezetnek a főműsorok között, ezzel biztosítva a folyamatosságot - a bohó ott is néha bölcs, néhe leöntik vízzel, másszor meg jól fenékbe rúgják. Az úri közönség meg kacag. ki-ki ízlésvilága szerint. A cirkusz egy demokratikus szórakozási színtér - még akkor is, ha nem feltétlenül a kultúra csúcsa... Azért csodák ott is elég gyakran megesnek...

Pelikán 2010. október 09. 20:08

Csutak!

Én mindenkinek a véleményét tiszteletben tartom, de azt nem tudom akceptálni, ha képtelen vagyok valamiből kihámozni a mondanivalót. Ilyenek a Te hozzászólásaid is. Orbán kivárt, ebben igazad van. De csak azért tette, mert nem akart még nagyobb nemzeti tragédiát, mint amit a hatalmát 1989-1990-ben átmentő liberális bolsevikok csináltak Magyarországon. Két rossz közül a kisebb rosszat választotta. Rendszerváltás meg akkor lesz, ha megbűnhődnek a felelősök. Mi történt 1990 óta? A nemzeti vagyon 95%-a eltűnt, az állam adóssága közben nyolcvan milliárd dollárral megemelkedett. Ezért kisebbek a fizetések, alacsonyabbak a nyugdíjak, mint lehetnének, és irtózatos az adóteher. Ha a nyolcvan milliárd dollár adósság különbözetet vissza fizeti az ország, még mindig hiányozni fog a nemzeti vagyon 95%-a. Csutak! Gondolkozz! Nem tesz rosszat Neked, meglátod.

Murmurandi 2010. október 09. 18:12

Csutak !

Hát én is elmentem a honlapodra,de most már igen sok mindent nem értek a véleményeidet olvasva.
1. Azt irod,hogy KISZ tag voltál,de megvilágosodtál,és hivő lettél
2.Nem hagytátok magatokat zsarolni Szegeden,az ilyen Semjén-féle módszerekkel,tehát ha jól értem,a baloldalra szavaztál

Mindezzel nincs is baj,hiszen mindenkinek tiszteletben kell tartani a világnézetét.
A baj csak akkor kezdődik,ha ez az un.világnézet egy kissé zavaros.
Mindenesetre eddig ez derült ki.

3.Hivő vagy,de méltatod a szocialista rendszert.
4.A Kádár-féle jólétet dicséred,és szobrot kivánsz állitani annak a görénynek,aki elárulva az 56-os forradalmat behivta az oroszokat Magyarországra,és családok sokaságának nyomoritotta meg az életét,és koncepciós perekkel küldött a halálba és börtönökbe rengeteg embert.
4.Magadat melósnak mondod,és elfogadod Szelényi véleményét az értelmiségről, mondván, minden baj okozói,de ugyanakkor büszke Vagy a magyar Nóbel -dijasokra.
Tipikus prolimentalitás.

5.Elitéled azokat,akik név nélkül mondtak véleményt és osztod az észt,meg fényezed Magad,hogy Te vagy a kiválóság,és a megmondó ember szerepében tetszelegsz.
Teheted,hiszen a nagyvárosban a Te neved semmit nem jelent,senkinek nem számit,igy soha
Senki nem figyel fel arra,amit mondasz.

Tetszelegsz Magadnak,milyen müvelt Vagy,Illyés verseket citálsz a zsarnokságról,de ugy látszik,nem érted,miről szól,hiszen akkor a nevüket felvállalni nem merőket nem itélnéd el,ugy,hogy a helyi körülményeket ,valószinüleg,egyáltalán nem ismered.
De nem baj,ugy látszik,a zsarnokságban,meg a diktaturában csak a kommunistát szereted.

6.Honlapodon közzéteszed az Uj Kommunista Kiáltványt,ugyanakkor Grősz Józsefről értekezel,meg valamiféle zsiroskenyérről.

Hát jó lenne most már tudni,hogy azt a zsiroskenyeret kináltad az Érsek Urnak,vagy hozzá akartad vágni?

A nekem irt válaszodat meg egyáltalán nem értem,mert én nem a választásokról mondtam véleményt,hanem arról az arrogáns baloldali módszerről,hogy csak addig tudnak mosolyogni és kérni,amig kisebbségben vannak,amikor a hatalom az övék,hát mindig vissza is éltek vele.
Volt rá példa elég.
De nem baj,Csutak,Te hivő ember.Szavazz csak nyugodtan azokra továbbra is,akik már másodszor lopták szét ezt a szerencsétlen országot,mert tehették,hiszen mindig voltak zavaros elméleteket gyártó Csutakjaink,tömegével.

Nem lenne jobb inkább a vonatokkal foglalkoznod ?

Csótilaci 2010. október 08. 22:38

Csutak!
Jártam a honlapodon -csak átfutottam, most több időm nincs.
De tuti visszajövök!
Tetszenek ott adolgok.
Jó arc vagy! Még akkor is, ha néha eltér a véleményünk!
Te jó arc vagy és én ezt igen nagy becsben tartom.
Figyelek a véleményeidre a továbbiakban is.

csutak 2010. október 07. 19:25

Murmurandi
Én nem a választások eredményét kérdőjelezem meg, hanem azt a stílust mely Grősz
József érsek úrtól igen messze állott.
Semlyénhez hasonló hangnemet ütöttek meg Szegeden is, de mi nem hagytuk magunkat zsarolni!

Pelikán
http://csutak.fw.hu
Én ugyanis sokakkal ellentétben teljes mértékben felvállalom önmagam és
véleményem.
Rendszerváltás?
Nem akarok etimologizálni, kevés a hely hozzá!
Ami áprilisban történt az egy ügyes de lusta ember türelmének a következménye.
Orbán türelmesen megvárta, amíg az mszp a maradék hitelét is eltapsolja!
Ez nem rendszerváltás, mert a gazdasági az 1989 után megtörtént.
Az igazi majd akkor fog megtörténni, ha minden 1980 előtt született egyén kihal.
Miből gondolom?
Kettő lányom és négy unokám viszi tovább azt az eszmerendszert, melyben én, mi
hiszünk!
Tehát ők még hasonlóan gondolkoznak, mint én.
Az unokák is hasonló gondolkodásban nevelődnek.
Ez így természetes!
Nekem anno sikerült megkínálnom zsírkoskenyérrel Grősz érsek urat, aki nem
elkergetett, hanem szóba állt velem.
Ő tudott valamit, amit a ma embere nem:
Odafigyelni embertársára!

Csótilaci 2010. október 02. 23:46

Murmurandinak!

Akkor ezt is megbeszéltük.
Sokmindent megbeszéltünk!
És majd mindent megbeszélünk!
Mert jó volt beszélgetni

És most, pár perc, és a Kampány...
...Csönd
Csönd - Béke - Béke - Csönd
Csönd Békéje...
Béke Csöndje...

Csönd...

Szép Holnap...

Murmurandi 2010. október 01. 15:22

Csótilacinak !

Kedves Barátom !

Köszönöm soraidat.
Rögtön az jutott eszembe,olvasván irásodat,hogy engem ugyan rengetegen ismernek ebben a városban személyesen is,azonban Nálad jobban,akivel ugyan csak itt találkoztam,arctalanul,kevesen.-

Igen,jól látod.
Kezd a spulniról letekeredni a cérna.
Ha még 2 hétig tartana ez a mocskosság,amit politikai kampánynak hivunk,de nem jelent semmi mást,csak aljasságok tömkelegét,hát lehet,hogy az idegeim is megsinylenék.
Nem is vagyok politikusnak való.
Számomra valóban kezd tulmenni minden határon,amit itt a hatalmukat féltő kiskirályok megengednek maguknak,s igazad van,már-már elvesztettem a józanságomat.

Annyira szeretném elmondani a véleményemet mindenkinek,névvel is aláirva,de sajnos a munkám,meg a családom védelmében,ebben a városban,-remélem csak vasárnap estig- nem tehetem.
Éppen a személytelenség miatt nem is akartam eddig,hogy elragadjon a hév,hiszen aki név nélkül mond véleményt,az nem a legegyenesebb megoldás,ezért is tartózkodtam a személyeskedéstől és indulattól.

Soraid kijózanittottak kissé,s elismerem,igazad van.

Kellene ebbe a városban sok-sok ilyen Csótilaci is,akik időnként megrántanák a gyeplőt.
Lehet,hogy nem itt tartanánk.-

Hajrá Kalocsa,Hajrá Török Feri !

Csótilaci 2010. október 01. 12:30

Murmurandi! Barátom!
Jól beszélsz, meg igazat is szólsz! Lásd a többiek is mind támogatnak!
De érzem már felhorgadni benned a türelmetlenséget: soha ily indulatos szavakat nem hallottam tőled. Téged mindvégig a higgadtságod miatt kedveltelek, skedvellek is! Példaértékű volt a tanúsított szelíden bölcs, mégis szókimondó látásmódod. Most már bírd ki hétfőig, ne hagyd, hogy a legvégén elszakadjon a cérnád! Meglásd, a türelem rózsát terem!

A keresztényi szeretet pedig valóban valóban nem egyenlő a birkatürelemmel, ezt csutaknak is látnia kell, ha a hagyományra hivatkozik. Nem véletlen, hogy maga Jézus (az Isten Báránya...), korbáccsal űzte ki a kufárokat a templomból, az Atya házából!
Szóval, igen, van az a pont, amikor pontosan a keresztényi szeretet jegyében kell berántani a kéziféket, vagy meghúznia zablát -ki mivel közlekedik- mert néha a szeretettel okozott fájdalom az, ami visszatérít a helyes irányba (ez is egyfajta megtérés, ami szintén keresztényi erény...)
Ezekt a fogalmakat, erényeket egy ezeréves érseki városban genetikailag érezni kell!

hugenotta2 2010. október 01. 08:50

Remélem,hogy végre a város "magához tér" és rájön,hogy VÁLTOZTATNI KELL!! Remélem az új polgármester (ha a város nagy része a voksát rá teszi,amit szívből remélek) céltudatos,becsületes,megbízható,segítőkész és nem utolsó sorban barátságos lesz! Ha nem adunk rá esélyt,hogy megmutassa,hogy milyen változás kell Kalocsának,akkor soha nem tudjuk meg,hogy milyen városvezető lett volna!Őszintén kívánom,hogy a változás bekövetkezzen és új polgármestere legyen városunknak! HAJRÁ TÖRÖK FERI!!!!!!

forzakalocsa 2010. szeptember 30. 14:22

Aki esetleg még nem látta:

Pelikán 2010. szeptember 30. 13:27

Ide figyelj csutak!
Fogalmam sincs ki vagy, de csutakold már meg a szemed, hogy tisztán láss. Ha nem látnád, áprilisban rendszert váltottunk. Ha Orbán Viktor és Semjén Zsolt nem lett volna olyan kegyes és nagylelkű, mint amilyen, nem lennének akkora hazafiak és demokraták, mint amekkorák, ha nem lennének igazi államférfiak, törvényi úton tiltatták volna meg, hogy az ilyen TGA félék egyáltalán elindulhassanak az önkormányzati választásokon. Meg azt is, hogy ilyen hülyeségekkel lehessen etetni a népet 2010-ben, mint amilyenekkel te próbálod. Akkor mi lenne veled?

Benedictio 2010. szeptember 30. 11:57

Murmurandi végre kimondtad, hogy elég volt abból, hogy eddig csak nyelni kellett. Szerintem is ez a keresztény szeretet egyfajta félreértelmezése. Nem az a jó keresztény, aki mindent lenyel. Az evangéliumban is benne van, hogy embertársunkat intsük meg, ha nem megfelelő módon viselkedik vagy beszél. Jobb ha tükröt tartunk elé, mert akkor esélyt adunk neki, hogy változzon. Ha mindenki csak szemlesütve mosolyog, mitől változna a világ?
Sajnos TGAnak megvoltak eszközei, hogy félreállítsa azokat, akik tükröt tartottak, de remélem ez hétfőtől másként lesz...

Murmurandi 2010. szeptember 30. 09:36

Csutak !

A demokráciáról,meg a keresztényi szeretetről Török Gusztáv Andorral kellene elbeszélgetned egy kicsit.
Lehet,hogy egy kissé megváltozna a véleményed arról,hogy mit is jelent zsarolni,meg átejteni egy várost.
Azzal a TGA-val,aki fennen hirdeti magáról,hogy milyen liberális,aztán egy országos elismertségü kulturális rendezvény megtartását egyszemélyben megtiltja,mondván,kampánycélokat szolgál.
Azzal a- liberális- polgármesterrel,aki minden politika ellenfele számára megtiltja a város közterein a politikai célü gyülekezést,mindenféle létező törvényt leszarva.

Jól mondod,szégyen,ami ebben a honban zajlik,de az ehhez hasonló diktátorokkal nem lehet máshogyan.
El kellene gondolkodnod,hogy az egyik oldal hiába akar befogadó és megértő lenni,ha nincs más a másikon csak csörtetés.

Hát ebből igenis elég volt.
Elég volt abból,hogy akárhány politikai ellenfele volt TGA-nak az elmult 20 évben,az mind fel lett jelentve,mind le lett járatva,mind ellen elindult a mocskosság,mind közéleti,mind magánéleti sikon.
Ezzel szemben TGA-t ilyen szinten soha nem bántotta senki.
/Ebben a kampányban sem hallhattad Török Ferenctől piszkolni TGA-t soha,forditva meg már a legelejétől/

Hát elég volt ebből a- hol marad a keresztényi szeretet- féle álszeméremből,abból,hogy mindig csak nekünk kell nyelni lehajtott fejjel,ők azt tesznek,ami tetszik,s közben romba döntöttek egy országot,meg sárba tapostak egy ezer éves kulturával rendelkező várost.

A jobboldal nagy hibája az volt eddig is,hogy mindig a türelemről meg a megértésről papolt,meg arról,hogy politikai ellenfelünkkel,ha legyözetett is,lovagiasan kell bánni.Aztán jöttek ők,és rájöttünk,mi is a türelem meg együttmüködés.-

Oda kéne már csapni egyszer az asztalra,nem csak nyávogni.
20 évig eltürtük,most betelt a pohár.

Hajrá Kalocsa,Hajrá Török Feri !
/ ...na meg hajrá Semjén Zsolt !/

csutak 2010. szeptember 30. 08:48

Nem tudom él e még egykori cimborám Patkós Pundi?
Ha él, jó lenne ha elbeszélgetne Semlyén (Tömjén) Zsolttal a demokráciáról!
Egyházi emberhez és keresztényhez méltatlan zsaolni egy város lakosságát.
Hol van a keresztényi szeretet?
Mert gyűlölet az van:(
Szégyen ami ebben a honban politika néven zajlik!

Szólj hozzá!

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére