Kalohírek

 

Szócska Miklós: Meg fogjuk menteni a Kalocsai Kórházat

2010. október 05.,kedd 17:52  | 
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős államtitkára a HOTEL Kalocsa konferenciatermében, telt ház előtt tartott fórumot, ahol elmondta, hogy az elmúlt évek sorozatosan elhibázott döntései vezettek a több száz milliós lejárt szállítói tartozás kialakulásához, ami miatt a Kórház eladósodása mára szinte kezelhetetlenné vált.
Megosztás: 

Ennek kialakulásáért a felelősöket számon kell kérni, nem hagyhatjuk, hogy következmények nélkül maradjon a felelőtlen gazdálkodás. A nyolc éves szocialista-szabaddemokrata kormányzás forrás kivonása, valamint az SZDSZ-MSZP helyi koalíció szakmaiatlan döntéseinek sorozata nem csak a gyermekosztály bezárásához vezetett, de mára a működés biztonsága is veszélyben került.

A Fidesz-KDNP kormányban olyan irányú szakmai előkészítés zajlik – mondta Szócska Miklós, amelynek eredményeként egyetlen kórházat sem kell majd bezárni, így a Kalocsait sem. Nagyon fontos viszont a járóbeteg-szakrendelés megerősítése annak érdekében, hogy kevesebben vegyék igénybe a kórházi ellátást. A sürgősségi ellátás kiterjesztése során el fogjuk érni, hogy ha egy kisgyermek kezét, vagy lábát töri, ne kelljen Bajára menni gipszelni. – mondta az államtitkár.



Elkerülhetetlen a diagnosztika megerősítése is, hiszen hónapokat kell várni, és Bajára vagy Kecskemétre kell bejelentkezni egy CT vizsgálatra. Ismerem Dr. Semjén Zsolt országgyűlési képviselő, miniszterelnök-helyettes azon ígéretét, mely szerint egy CT berendezés üzembeállítására volna szükség Kalocsán. Ez talán még az idén realizálódhat.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére