Lemondott Borbély Gábor
2010. június 01.,kedd 18:27 |Az elmúlt években számtalan felszólalással, javaslattal éltem képviselői munkám folytán, amikben sokszor éles kritikával illettem a város jelenlegi MSZP - SZDSZ–es vezetőit. Ennek következményeként tudom be, hogy 2007 őszén, egy politikai tartalmú névtelen feljelentés, majd az azt követő további névtelen feljelentésekből kiindulva, három éves keserves eljárás után, az ügyészség vádat emelt ellenem. Mindezt az önkormányzati választásokra időzítve. Bár a vádban lévő cselekményeket nem követtem el – amit a független bíróság előtt be fogok bizonyítani -, valamint az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, mégis a kialakult helyzetre tekintettel, felelős döntést kellett hoznom: mindaddig, amíg a jogerős bírósági ítélet meg nem születik, felfüggesztem párttagságomat.
Ezzel a lépéssel kívánom megelőzni, hogy a személyemre irányuló támadások veszélyeztessék egy nagy közösség munkáját és ezzel a névtelen feljelentgetők elérjék céljukat. Végezetül reményemet fejezem ki, hogy a közéletből végleg kiszorulnak a szocializmusból ránk maradt nemtelen lejáratások és ősszel, 20 év után Kalocsán is igazi rendszerváltás jön!
Borbély Gábor
- a 20 éves SZDSZ-es hatalom remélhetőleg utolsó áldozata… -
Csótilaci 2010. augusztus 17. 11:13
Egy gondolat az ókorból:
„A hatalom valamennyi megnyilvánulása közül az önmérséklet a legnagyobb hatású.”
(Thuküdidész)
Használja kik-ki "ingállapotai" szerint...
csutak 2010. június 15. 06:59
Már megbocsásson a képviselő,de pártjának köszönje a jelen helyzetet és ne a már nem létező SZDSZ-nek!
Orbán a 2002-es buktája után azonnal elkezdte gyűlölet kampányát.
Mindenféle önkielégítő szervezetek (polgári kör) létrehozásával és segítségével próbálta elhinteni, hogy illegitim trónbitorlók vannak hatalmon.
Képes volt külföldre menni azért, hogy az itthoni szájzárát feloldja, lásd: Tusnádfürdő, ahol (szerintem) hazaáruló módon cselekedett.
Képviselő úr, bizony most ennek az aljas politikának issza a levét!
Félreértés ne essék, egyik pártnak sem vagyok sem tagja sem szimpatizánsa, lévén ma még csak saját kispályás gondjaikkal vannak elfoglalva:(
tokfej 2010. június 03. 09:54
Tegyük fel, hogy még ha van is valóság alapja (amit kétlek), Borbély Gábort darabokra szedik a konkurens napoknál.... De kérdezem én, akkor ez a videón beszédet mondó f*sz miért nem mondott le? Őt miért nem vette elő egyetlen bíróság sem? Biztos vagyok benne, hogy volt pár feljelentő. De valahogy el lett sunnyogva.... Miről van most szó? Arról hogy 1,7 - 3,5 misi közötti összgenyi kárt okoztak... És ezek az emberek (a videón beszédet mondó, és a mögötte dolgozó emberek) mennyi pénzt húztak ki az emberek zsebéből? Mennyit? Ezen felül mekkora kárt okoztak ennek az országnak? Nem csak a kormányzásuk idején... sajnos ez évek, évtizedek múlva is érezhető lesz. Ezért a vallomásért mi járna? Szerintem kötél... de hallgassátok csak meg, gondolom valakinek már ismerős lesz:
Őszödi Beszéd (full - 25 perc) (youtube.com)
Info: nem kell 10x megkérdezni, hogy töltöttem fel 25 perces videót. Régen adott a Youtube "Director" account-okat, igényeltem, s ennyi. Már nincs ilyen szolgáltatás, csak pénzért. Azt hiszem, nem kell sokmindent ehhez fűznöm, akinek van 25 perce, az nézze/hallgassa meg... megéri. Kommenteket nem törlök ki, mindenki szabdon kommentálhat! Amennyiben nem megfelelő a hangnem, törlés természetesen! Refrain from using odd, inappropriate words!
lúdasmatyi 2010. június 02. 16:11
Olvasom a Néplapot az ominózus üggyel kapcsolatban. Valaki magyarázza már meg nekem a következőket: "a kár értéke 1,7 és 3,5 millió forint között mozog." Most akkor mennyi???? Tovább olvasva azért kezd körvonalazódni a dolog valós háttere, amikor az ügyész az eljárás hosszúságát magyarázza: " A bizonyítási eljárás nehéz és bonyolult volt, sok mindent kellett megvizsgálni, de csak kis részben sikerült értékelhető bizonyítékokat találni" !!!!!!!!!!!! Jaaaaaa???? De biztos nagyon kellett, így találtak!!!!!!
Hogy miért is kellett ennek bekövetkezni, illúziója ne legyen senkinek!!!!
Addig se szól a közbeszéd a valódi nagy pályás ügyekről! Budapesten most hullanak ki már-már számolatlanul a több száz milliós visszaélési ügyek, megvesztegetések, sikkasztások!!!
Amíg ilyen pitiáner koholmányokkal szórakoztatják helybe a nagyérdeműt, addig se beszél senki az igazi nagy visszaélésekről!!! És miért ne lehetnének hasonló csontvázak Kalocsán is! Ezért is rettegnek a változástól és ezért követnek el mindent annak megakadályozásában......
Csak hogy ne a levegőben beszéljek íme egy régi klasszikus:
http://videa.hu/videok/hirek-politika/torok-gusztav-celpontban-hir-kalocsa-politikus-A70mSN19Jyw8MRaM
lúdasmatyi 2010. június 02. 16:05
Fatal error: Call to a member function children() on a non-object in /var/www/lokalnet/lokalnet/plugins/gbYoutubeParserPlugin/lib/gbYoutubeParser.class.php on line 9