Kalohírek

 

Egyedi bélyegek készülnek Kalocsáról

2012. január 16.,hétfő 14:21  | 
Még a tavalyi év októberében határozott úgy a képviselő-testület, hogy támogatja a HUNFILA 2012. Nemzetközi Bélyegkiállítás megrendezését Kalocsán és abban társrendezőként közreműködik. Az esemény a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének szervezésében, a Magyar Posta Zrt. támogatásával kerül megrendezésre 2012. július 5-8. között az ezer éves érseki városban.
Megosztás: 

A Magyar Posta Zrt. a MABÉOSZ javaslatára a 85. Bélyegnap alkalmából kibocsátandó bélyegnapi bélyegeken és blokkokon Kalocsa város nevezetességeit fogja megjeleníteni. „Már napvilágot látott a Magyar Posta 2012-ben megjelenő alkalmi és forgalmi bélyegeit tartalmazó katalógus, melyben az ez évben kiadásra kerülő alkalmi bélyegek közt 2012. július 6-i megjelenési időponttal szerepel két bélyeg és egy blokk, melyek kalocsai vonatkozásúak lesznek. A Filatéliai Központ munkatársaival történt egyeztetés után elfogadásra kerültek azok a témák és grafikák, melyek városunk nevezetességeit bélyeg formájában is megörökítik.” – mondta el portálunknak Dávid Edit, az önkormányzat szóvivője, aki hangsúlyozta, hogy a nemzetközi esemény lehetőséget teremt arra, hogy szélesebb körben is bemutassuk Kalocsa egyházi és kulturális kincseit. „Az országban egyedülálló módon a tervek szerint a pirospaprikát ábrázoló bélyeg fűszerpaprika eszenciát fog tartalmazni, amely valóban egyedivé és különlegessé teszi a limitált számban megjelenő bélyeget, mely remélhetőleg sok gyűjtő érdeklődésére számot tart majd.” – mondta a szóvivő.

 

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére