Kalohírek

 

Újabb épületekkel folytatódnak a rekonstrukciós munkák Öregcsertőn

2010. február 03.,szerda 16:19  | 
Javában tart a művelődési ház rekonstrukciója Öregcsertőn, a közösségi tér elkészültével tovább folytatódnak a felújítási munkálatok a községben: sorra kerül a temető, a játszótér, sőt a polgármesteri hivatal épülete is.
Megosztás: 

A Leader program keretében nyújtotta be korábban pályázatait a község önkormányzata, ezekből három sikeresnek bizonyult. Kiss Vén László polgármester a portált arról tájékoztatta: „A temetőben kerítés felújítás, illetve térkövezés lesz, a játszótér teljes körű felújítást kap új játékokkal, emellett a hivatalt is felújítjuk kívülről.”

A polgármester arról is beszélt, hogy 2011 első negyedévében, első félévében fejezik be a beruházást: „A hivatal marad 2011-re, egyrészt önerő problémák miatt, hiszen kis önkormányzat vagyunk, túl sokat pályáztunk. Megoldjuk, az önerőt biztosan elő fogjuk teremteni. Másrészt ezek a pályázatok utófinanszírozásúak, tehát jó sok idő el fog telni, mire a pénzt visszajuttatják nekünk.”



Kiss Vén László elmondása szerint január 8-án is nyújtották be pályázatot a helyi orvosi rendelő rekonstrukciójára. „Homokméggyel közösen pályáztunk, mivel január 1-tőll már egy körzet vagyunk. Bízunk benne, hogy sikerülni fog és a rendelőnket is sikerül felújítani.” – hangsúlyozta a polgármester.

-r-

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére