Kalohírek

 

Drágább lett a buszjegy is

2010. február 04.,csütörtök 16:46  |   
Február elsejétől változtak a helyközi közlekedés tarifái: a menetjegyek 15%-kal, a bérletek pedig 10%-kal kerülnek többe. Aki eddig mondjuk Bátyáról utazott autóbusszal Kalocsára, 210 forintot fizetett egy teljes árú jegyért, a hónap elejétől viszont 245 forintba kerül az útja.
Megosztás: 

Kovács Sándorné, a kalocsai Autóbusz Állomás forgalomvezetője arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy „egy 25 km-es teljes árú menetjegy 60 forinttal növekedett meg, egy 100 km-re utazó utas pedig 240 forinttal fog ezután többet fizetni. Egy 25 km-es havi bérlet 1700 forinttal, egy diákbérlet pedig 170 forinttal kerül többe.”



Újdonság az utazó közönség számára, hogy március elejétől bevezetésre fog kerülni a Volán társaságoknál az úgynevezett regisztrációs jegy, amit azoknak kell felszálláskor megváltani, akik eddig ingyen utazhattak. „Itt a 6 évnél fiatalabb gyerekekről lehet szó, a 65 év felettiekről, a hadigondozottakról és esetleg a menekültekről. Tehát, akik tulajdonképpen eddig nem kellett, hogy fizessenek autóbuszon. Felszálláskor kérni kell ezt a jegyet az autóbusz vezetőtől, utazás során maguknál kell tartaniuk, és az esetleges ellenőrzéskor fel kell mutatniuk, mert aki július elseje után nem rendelkezik ezzel a jeggyel, büntetésre számíthat.” – tájékoztatott Kovács Sándorné, aki elmondta azt is: „A Volán társaságok folyamatosan vezetik be ezt a jegyet, van olyan társaság, ahol már az utas találkozhat vele február folyamán is, de a legtöbb társaság most készül fel ennek az előkészítésére és a bevezetésére, március elseje után azonban mindenkinek ezt a jegyet be kell váltani, aki eddig ingyenesen utazhatott.”


-r-

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére