Kalohírek

 

Pálffy István szerint az ország jövője a vidékben van

2010. március 16.,kedd 16:38  |   
Írt már könyvet a vidékfejlesztésről és turisztikáról, sportemberként elkötelezett a Magyar Olimpiai Mozgalom iránt, 2006-ban pedig betiltott jegyzetétől volt hangos a hazai média. Most Pálffy István úgy határozott, hogy a KDNP színeiben elindul az országgyűlési választásokon. Az egykori médiaszemélyiség a vidékben látja az ország felemelkedésének lehetőségét, amelyről a bátyai lakossági fórumon is beszélt.
Megosztás: 

„50 éve vallom ugyanazokat az értékeket, és harminc éves barátságok és kapcsolatok fűznek a Keresztény Demokrata Néppárt több tagjához, ezek után egyértelmű volt, hogy most amikor nagyon nagy a baj, ki kell állni ezek mellett az értékek mellett. Nem elég csak a médián keresztül közvetíteni ezeket az értékeket, hanem igenis a frontvonalban, a kampányban minden politikai cselekvésben ezeket kell képviselni.” – válaszolta Pálffy arra a kérdésre, hogy miért is döntött úgy, hogy politikai szerepet vállal.

Az MTV volt híradósa szerint Magyarország jövője a vidékben van. Abban a vidékben, amelynek termékeire és szolgáltatásaira nagy szüksége van az országnak. Véleménye szerint a Lezsák Sándor által vezetett hungarikum program olyan helyi és regionális védettséget nyújt a vidéken előállított termékeknek és szolgáltatásoknak, amelyek segítik ezek piacra jutását.

„A hungarikumok piacra jutását véleményem szerint, jelentősen segítheti a média is. Magyarországon a közmédiának, legyen szó televízióról vagy rádióról kötelessége a magyar terméknek, a magyar gazdáknak, a termelőknek, ezen keresztül a magyar vidéknek az érdekeit védeni.” – hangsúlyozta Pálffy, aki szerint fontos lenne, hogy a közmédia a hungarikumokat olyan értékként kezelje, mint a magyar kultúra bármely részét, amelynek bemutatása a médiatörvény alapján kötelesség.

„Legyen ez is kötelesség. Ennyivel tartozunk a vidéknek, és ennyivel tartozunk a gazdaságunknak, azoknak a termelőknek, akiknek a munkájára és aztán majd a jövedelmére számítunk.” – nyilatkozta a médiaszemélyiség.


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére