Kalohírek

 

Szabad levegőn ünnepelték a Föld napját Miskén

2010. május 04.,kedd 15:49  |   
A rossz idő miatt egy héttel elhalasztotta a Föld napjának ünneplését a miskei Tóth Menyhért Általános Iskola. A 28-án megtartott programot a diákönkormányzat szervezte, és nagy segítséget nyújtott a helyi Sporthorgász Egyesület is.
Megosztás: 

Az idei világnapot a községben, javarészt a szabad levegőn töltötték a fiatalok. Az intézmény élen jár a környezetvédelemben, hiszen a szelektív hulladék gyűjtésében, a kistérségben a második legjobb helyezést birtokolják a miskei gyerekek. A PET palackot, kupakokat, alumíniumot, papírt szerdánként reggel 8-tól délután 4 óráig gyűjtik.



Illés Attiláné, a Tóth Menyhért Általános Iskola igazgatója, ahogy a tavasz beköszöntével mindig, most is kerékpárral érkezett a horgásztóhoz, ahol a helyi Sporthorgász Egyesület rövid bemutatót tartott a gyerekeknek. „A bemutató után tesztlapokat kell kitölteniük a résztvevőknek arról, hogy hogyan lehet sportszerűen horgászni.

Ezen kívül több helyszínen volt rendezvény az iskolásoknak, aminek lényege a mozgás, a szabad levegőn eltöltött idő, odafigyelve a környezetvédelemre.” – tájékoztatott az igazgatónő, aki azt is elmondta, hogy a reggel folyamán tartottak egy beszámolót, amire nagyon kellett figyelni, hiszen azokból lettek összeállítva a feladatok.

R.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére