Kalohírek

 

Eső, és bor áztatta Szent Orbán szobrát

2010. június 03.,csütörtök 11:12  |    
A hétvégi heves viharok ellenére, több ezren látogattak ki a hajósi Pincefaluba, a 30. Orbán napi borünnepre, amit már 1981 óta hagyományosan május utolsó hétvégéjén rendeznek meg. Az akkor még egynapos ünnep mára három napossá nőtte ki magát, de a helyi fiatalok idén már úgynevezett „nulladik” napot is tartottak.
Megosztás: 

A programok közt mindenki talált kedvére valót, a könnyűzenétől a folklórig, a hordóemelő versenyen át az Orbán napi orrversenyig, igazán változatos volt a kínálat. A hétvége egyik fontos momentuma az Orbán szobor locsolás volt, melynek lényegéről Gácser Zsolt alpolgármester beszélt a portálnak: „Szent Orbán szobrát akkor locsolják a borverseny legjobb fehér, illetve vörös borával, ha május 25-ig, vagyis Orbán napjáig a védőszent megvédi a szőlőtőkéket a fagytól. Az idén nem volt fagy, így locsoltak azok, akik erre lehetőséget kaptak. Abban az esetben, ha a fagykár megtizedelte volna a termést, szőlővesszővel verték volna el a szobrot.” – tájékoztatott az alpolgármester, aki arról is beszámolt, hogy az idén hatféle nedűvel locsoltak, mind a kistermelői, mind pedig az adóraktáros kategória legjobb vörös, rozé és fehér bora áztatta a szobrot.

Borlovagot is avattak vasárnap délelőtt, az idei legjobb vörösbor készítőjét, Csupor Zoltánt és dr. Bagó Zoltánt, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnökét. Aki a borapród címre pályázott, annak is bizony ki kellett állnia a próbát, tíz pincéből álló bortúra várt a vállalkozó szellemű borkedvelőkre. A pincéket végigjárva, mindenhol kétféle bort kellett megkóstolni, aki ezt a próbát kiállta, a Borok Házában vehette át borapródi oklevelét. A túra hatalmas népszerűségnek örvend, tavaly több mint százan vállalkoztak rá.

Gácser Zsolt alpolgármester szerint: „Hajós város lakosságának a 75-80%-a sváb. A sváb ember sajátja a munka- és a vendégszeretet. Ilyenkor a hajósi ember egy hétvégére megpihen, meghívja a családtagokat, barátokat, és egy kellemes hétvégét töltenek el itt a Pincefaluban, az 1200 pince egyikében.”

Réka

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére