Kalohírek

 

Üzemcsarnokot avattak Fajszon

2010. június 30.,szerda 09:29  |   
Múlt hét pénteken új hegesztőcsarnokot avattak a fajszi Pata József Gépipari Kft.-nél, ahol két új MOTOMAN ponthegesztő robotot, illetve új ellenállás hegesztőket és több 300, 400 és 500 tonna nyomóerejű présgépet állítottak üzembe. A két évtizeddel ezelőtt egy garázsban, pár présgéppel induló vállalkozás - hála a családfő, Pata József és az őt mindenben támogató felesége, Ilonka néni erejének, elhivatottságának és törekvésének - mára országos szinten is elismert gyárrá nőtte ki magát.
Megosztás: 

„Családi vállalkozásunkban általában háromévente szoktunk üzemavatót tartani. A gazdasági világválság következtében most négy év eltelte után avathatjuk fel az új üzemcsarnokot. Örülök annak, hogy a recesszió ellenére is megvalósíthattuk fejlesztéseinket és elképzeléseinket, amelyekre nemcsak szellemileg és lelkileg, hanem anyagilag is felkészültünk.” – mondta el Pata József, a cég vezetője. A meghívott vendégek üzembejáráson tekinthették meg a csarnoképületeket, valamint a legmodernebb hegesztő és présgépeket, amely után ünnepélyesen is felavatták az új csarnokot.

„A recesszió miatt egy dolgozót sem kellett elbocsátanunk, hitelt nem kellett  igénybe vennünk, elvtelen kompromisszumokra nem kényszerültünk. Talán nem fennhéjázás, ha azt mondom, hogy a Pata József Kft. megerősödve és versenytársait lehagyva vészelte át ezeket az igen nehéz hónapokat.” – mondta el ünnepi beszédében dr. Seenger Pál, aki örömmel és büszkeséggel dolgozik a családi vállalkozásban „második generációs” tagként, felesége, Pata Ildikó oldalán, aki a cég kereskedelmi igazgatója. Természetesen az ünnepi pillanatokról nem hiányozhatott a „harmadik generáció” sem, hiszen Pata József unokái, Bogi, Dóri és Marci is otthonosan mozogtak a gyár területén, ahol még leginkább a targonca nyűgözi le őket, de remélhetőleg szüleik és nagyszüleik nyomdokába lépve ők is hasonló odaadással viszik tovább a vállalkozást, amely közel 100 főt foglalkoztat. A meghívott vendégek közt  jelen volt a Magyar Suzuki Zrt. képviseletében Nariyoshi Machino SZAN, műszaki igazgató, Krisztián Róbert, a Beszerzési Főosztály vezetője és Kocsis József minőségügyi igazgató, de itt volt dr. Takács János a BME járműgyártás tanszékének vezetője is. Találkozhattunk Ennio Zaffarni-val, aki az olaszországi ZANI SPA képviseletében szállítja az egyedi présgépeket a vállalkozás számára, valamint dr. Bagó Zoltánnnal, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat alelnökével, Gaál Józseffel, a Bács-Kiskun Megyei Iparkamara elnökével, valamint Rudas László, a Felelős Családi Vállalkozások Egyesületének képviselőjével.

Jelenleg az új Suzuki Swift gépkocsihoz 70 féle alkatrész készül a fajszi Kft-nél . „A 2008-as évben 34 millió darab alkatrészt gyártottunk ebből 20 millió darab az, amelyet különféle kötőelemekkel hegesztettünk kellett. A Suzuki javaslatára szereztük be a robothegesztőket így nem kell naponta kétszer háromszor átállni a gépekkel. Az új üzemcsarnokkal az élő munkaerő részarányának a kiváltását próbáltuk megvalósítani.” – mondta el Pata József cégvezető. Az új létesítményt Szeghalmi Ambrus és Pata Gábor római katolikus atya szentelte fel.

Dávid Edit


(fotó: Kopri)

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére