Kalohírek

 

Újra nyitották a solti börtön két körletét

2010. július 06.,kedd 18:00  |    
2009-ben a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának intézkedési terve alapján a takarékosabb üzemeltetés érdekében időlegesen lakat került az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet solti létesítményének körleteire. A mai napon Pintér Sándor belügyminiszter két körletet újra megnyitott és ígéretet tett arra, hogy a jövőben a budapesti Gyorskocsi utcai büntetés-végrehajtási intézményt is megnyitják.
Megosztás: 

 

Az újonnan megnyitott körletekben 328 elítéltet tudnak majd elhelyezni, amely valamelyest segít a túltelített börtönök helyzetén.

„2010. június 30-án 1606 fogvatartott volt, ezért enyhíteni kell a zsúfoltságon” – mondta a sajtótájékoztató keretében a belügyminiszter, aki külön megköszönte az elítéltek részvételét az árvízi védekezésben.

„Fel kell készülnünk a Btk. módosítása miatt az elzárásara ítélendő személyek fogadására. Véleményem szerint a pénzbüntetésnél nagyobb visszatartó erőt jelent az elzárás, amely a bűncselekmények csökkenését jelentheti egy idő után.” – mondta Pintér Sándor.




A sajtótájékoztatót követően a belügyminiszter a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, Kökényesi Antal valamint az intézet parancsnoka, Ujszászi Zoltán kíséretében megtekintette a körleteket és a börtön területén lévő, 10 éves jubileumát ünneplő kápolnát, melyet Szent Gellért tiszteletére emeltek. Csorba László börtönlelkész elmondta, hogy a kápolnát az elítéltek saját kezükkel építették, amelyben vasárnaponként rendszeresen tartanak miséket.

Az eseményről bővebben a szombaton megjelenő MiÚjságban olvashatnak.

Dávid Edit

 

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére