Kalohírek

 

A fokhagyma ünnepe

2010. augusztus 11.,szerda 15:47  |   
Többezres tömeget vonzott a II. bátyai Fokhagyma Fesztivál, amelyet minden évben, augusztus első hétvégéjén tartanak a fűszernövény „szülőhazájában”, Bátyán. Kuriózumot teremtett a szervezőpáros: Maros Attila és Varajti Gábor, hiszen a hasznos fűszernövény előtt csupán Finnországban tisztelegnek fesztivállal.
Megosztás: 

A rendezvény középpontjában a főzőverseny áll, amelyre az idén 39 féle étellel neveztek: 25 bográcsos és 14 tárcsás finomságot bírált a Mészáros László (MNGSZ Vendéglős és Hagyományőrző Bizottságának tagja, Venesz-díjas séf) és Németh József (MNGSZ Déli Régiójának elnöke) alkotta szakmai zsűri. A fokhagymás csigától a malacsültig, a halételektől a kiváló pörköltekig színes volt a kínálat, amelyet az idén bárki megkóstolhatott. Desszertnek pedig a házisütemény verseny „indulóit” kínálták a szervezők. A kulináris megmérettetés mellett a fokhagyma fonatok, díszek is megmérettettek, a pályázók kreativitása, ügyessége elkápráztatta a zsűri elnökét, Zsebics Ilona polgármestert.

A legjobbakat kifőzték:
Tárcsás kategóriában:
1. Magányos Bikás – Fokhagymás marhaszelet
2. Szabó Attila – Fokhagymás sült csülök
3. Fok-hangyások – Grill tál

Bográcsos kategóriában:
Arany:
Kacska-Team – Fokhagymás kakaspörkölt gombás rizzsel
Vodenica Kult. Egy. – Bakonyi betyárgulyás
Lődörgők – Kétkuktás marhapofa pörkölt
Ezüst:
Szabó Attila – Zúzapörkölt
Óriás – Team – Fokhagymamártásban párolt marhaszelet
Fila- Team – Zúzapörkölt
Bronz:
Vikingek – Marhalábszáras chilis bab
Vollár Gábor – Kacsazúza-pörkölt
Útkaparók – Marhapofa pörkölt

A vándorserleget a Kacska Team vihette haza.



A legjobb házi süteményt sütötte:
Tupcsiáné – Vajjal hajtogatott papucs
Vörösné Ani – Fokhagymás pite
Markóné Mari – Finom mákos

A legszebb fokhagyma fonatot készítette:
Fekete Dorottya, Laura – Gasztro tál
Beke András – Traktor
Balázs Ferencné – Szőlőprés fokhagymából
A szervezők különdíját Balázs Ferencné kapta. 



Természetesen az idén is kísérték kulturális programok a fesztivált: a kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület táncosai mellett a helyi Vodenica Néptánccsoport, a Bátyai Danubia Ifjúsági Fúvószenekar, valamint a Rozmaring Népdalkör szórakoztatta a közönséget. A fesztiválozókat jól megtáncoltatta a Zabavna Industrija dusnoki együttes, akik a Horvát Kisebbségi Önkormányzat sátrában húzták tovább, egészen hajnalig. A késő délutáni órákban lépett színpadra az Emerton és Fonográf-díjas Majsai Gábor, akit a „magyar Tom Jones”-ként emlegetnek, valamint a bátyai származású Harangozó Teri.

A tombolán több értékes ajándék mellett gazdára talált egy ötnapos Vir szigeteki nyaralás is.
Varajti Gábor és Maros Attila az idén sem feledkezett meg a jótékonyágról: a főtt kukorica árusításából befolyt 15 ezer forintot a Danubia Ifjúsági Fúvószenekarnak ajánlották fel.

A több ezres tömeg és a hajnalig tartó jó hangulat biztosította a szervezőket arról, hogy a rendezvénynek van létjogosultsága, így egészen biztos, hogy jövőre is lesz Fokhagyma ünnep Bátyán.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére