Kalohírek

 

Új jegyző dolgozik Foktőn és Dunaszentbenedeken

2010. augusztus 17.,kedd 13:08  | 
Dr. Zsigmond Katalin anyai örömök elé néz, ezért kérték fel Dr. Kohány Andrást, hogy lássa el a jegyzői feladatot Foktőn és Dunaszentbenedeken.
Megosztás: 

„Az a véleményem, hogy gyermeket nevelni vidéken, Kalocsán érdemesebb és jobb, mint Budapesten. Alapvetően ez befolyásolta a döntésemet és ezért fogadtam el az állásajánlatot. Éppen lejárt a szerződésem a Corvinus Egyetemen, a feleségem pedig akkor végzett művészetpedagógus szakon, Szombathelyen, és azt mondtuk, hogy ha váltani akarunk, akkor most van itt az ideje. Meg kell, hogy mondjam, nagyon tetszik a munka, sokrétű, nagyon sok mindennel kell foglalkoznom, de nem ismeretlen számomra ez a feladat.” – nyilatkozta az új jegyző a portálnak.

Dr. Kohány András az Államigazgatási Főiskolán végzett, ezt követően a közigazgatásban helyezkedett el, a Pest megyei Közigazgatási Hivatalban törvényességi ellenőrként dolgozott. Később hatósági munkát is végzett, főleg az önkormányzati ügyekkel foglalkozott. Később visszahívták az Államigazgatási Főiskolára tanítani, ahol nyolc éven keresztül adta át tudását a növendékeknek.

2007-ben jogi diplomát szerzett a Károli Gáspár Református Egyetemen és még ebben az évben visszaköltözött Kalocsára, ahol decembertől a Tomori Pál Főiskolán kezdett tanítani.


R.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére